Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.03.02. 17:30

A fővárosból is érkezett segítség Tiszabecsre

Lőrincz Szilvia a fővárosból, a baptisták hívó szavára érkezett segíteni Tiszabecsre.

Fotó: MW-archív

Fotó: MW-archív

- Több netes csoportba is beregisztráltam, végül a baptisták szóltak szombat este, hogy szükség van rám. Vasárnap hajnalban indultam útnak, és még aznap este visszavittem Budapestre egy szétszakított kárpátaljai család három tagját, egy nagymamát a lányával és az unokájával. Ma hajnalban újra autóba ültem, és most itt vagyok. Korábban sohasem önkénteskedtem, nem igazán tudtam, hogy pontosan mi is vár rám, de az biztos, hogy elkél a segítő kéz. Azt tapasztalom, hogy a menekültek zöme csak átmenetileg van itt, mert jönnek értük ismerősök, barátok vagy családtagok Nyugat-Európából, de azért akadnak olyanok is, akik szeretnék megvárni, amíg véget ér a háború. Ki tudja, ez mikor jön el... – tudtuk meg a fővárosból érkezett önkéntestől, aki, mint mondta, ha kell, ételt oszt, ha kell, az adományok kiosztásából veszi ki a részét.

 

Az iskolától pár száz méterre található élelmiszerüzlet forgalma is megélénkült. Mint azt a kasszában dolgozó, a közeli Sonkádon élő Liszákné Brigitől megtudtuk, sokan jönnek be hozzájuk a menekültek közül, ők főleg tartós élelmiszert vásárolnak, de a helyiek is itt veszik meg az adományozni szánt dolgokat.

- A menekültek nagy része bankkártyával fizet, többeknél dollár van vagy euró, vagy éppen hrivnya. Van olyan, hogy a gyereknek szánt apróságért nem kérünk el pénzt – tette hozzá a tiszabecsi bolt pénztárosa, akitől megtudtuk, az üzlet főnöke, ahogy sok helyi ember, is beszállt az adományozásba.

- Sokan nem tudnak magyarul, csak ukránul, ők a telefonjukba próbálják bepötyögni, hogy mit is szeretnének. Igyekszünk mindenkit kiszolgálni, mindenkinek segíteni – árulta el Liszákné Brigi.

 

Cigus Evelin csak egy-két apróságért ugrott be a tiszabecsi üzletbe, otthon várta két éhes gyermeke.

- Csak egy pár perce ugrok haza, egyébként az iskola konyháján dolgozom. Összesen kilencen főzünk a menekültekre, két műszakban váltjuk egymást. Ma csontlevest, illetve pörköltet készítettünk csőtésztával – tudtuk meg a konyhai kisegítőtől.

- Van úgy, hogy az esti műszak éjjel kettőkor ér véget, előfordul, hogy csak vizet kell melegítenünk a kisgyeremekes anyáknak, de van, hogy szendvicset készítünk az éjszaka megéhező gyerekeknek – tette hozzá a fiatal édesanya, Cigus Evelin.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában