A piszkos kettő

A reggeli borotválkozás közben váratlan kérdéssel toppant mögém a hétéves kislányom: „Apa, miért van háború Ukrajnában?” Nehéz feladvány volt – hogyan magyarázzam meg ennek a csöppségnek, amit a felnőttek sem értenek? Várta a választ, ezért belekezdtem: „Képzeld el azt, hogy van egy nagy játszótér, ahová sok gyerek jár, de a két legerősebb srác egyszer csak külön csapatot alakít, majd a játszóteret is felosztják egymás között, és ha az egyik csapat átmegy a másik térfelére, akkor abból verekedés lesz. Nem jó senkinek, mégis így viselkednek.” Ezt el tudta képzelni, de persze nem értette, miért lennének ilyen buták ezek a gyerekek…? 

Egy nagy játszótér a világ, amelyen nagyhatalmak osztozkodnak, se vége, se hossza a piszkos játékaiknak, és ha érdekeik úgy kívánják, készek kirobbantani háborút, magukkal rántva másokat is. A két erős fiú, Oroszország (az egykori Szovjetunió) és az Amerikai Egyesült Államok az elmúlt majd’ nyolcvan évben sokszor és sok helyen akaszkodott össze, Kuba, Vietnam, Afganisztán a legtragikusabb helyszínek, és most e gyászos listára került fel Ukrajna is. A bennünk rejlő jó a háború szenvedői mellé állít, s aki csak teheti, segít és közben fohászkodik a békéért, a megmentendő életekért. Az emberség megannyi felemelő tanútételét látjuk az embertelenségben, a világsajtó tudósításai mutatják be megyénk falvait, városait, ahol a menekültekről gondoskodnak. Ismét bebizonyosodott, milyen nagyszerű emberek élnek itt, hogyan fognak össze, és segítenek másokon. Közben feszülten figyeljük a híreket, minden órában várva a hírt, hogy végre elhallgattak a fegyverek, de a gondolatok ösztönösen a békétlenség okait is kutatják. Aki nem így tesz, aki nem akarja látni, megtalálni a baj forrását, maga is asszisztál ahhoz, hogy a probléma előbb vagy utóbb újra felszínre törjön. 

Korunk Forum Romanuma, a „fészbúk” neves és névtelen közösségében megint hangosak lettek, akiknek (a foci, a virológia és a járványtan után) a kisujjában van a nemzetközi jog és a világtörténelem is. Ők rövidre zárják ezt az egészet: Putyin a felelős és kész. Minden más csak orosz propaganda. Meg­győzni őket nem lehet, csak kérdezni, mondjuk ilyeneket, hogy vajon hány napig habozna az USA háborúzni, ha újra orosz rakétákat állítanának fel Kubában? (Anno, 1962-ben 12 napon múlt a harmadik világégés, ami az utolsó is lett volna). Vagy vodkával várnák Lavrovot, ha egy tankban ülve gurulna Amerika határához, mint az angol külügyminiszter az oroszhoz? Nem, erre a háborús pusztításra semmiféle ok, magyarázat és mentség nem létezik, de beszélni kell a nagyfiúk piszkos játékáról is, mégpedig azért, hogy kimaradhassunk belőle.