Nagykálló

2022.03.24. 19:04

Átadták a kerékpárutat

A cél, hogy harangodon egy turisztikai élményközpont alakulhasson ki.

Fotó: Dodó Ferenc

– Egy régi hiányosságot sikerült most pótolni – hangsúlyozta Horváth Tibor, Nagykálló polgármestere a települést és Napkort összekötő kerékpárút-szakasz átadóján Birketanyánál, csütörtök délután. 

 

– Ehhez egy hidat is kellett építenünk, és egy kilométer hosszan új kerékpárút, valamit 1,1 kilométeres szakaszon járda épült. Mindezen túl a Harangodot és a várost összekötő kerékpárút is megújulhatott 2,2 kilométer hosszan. A beruházás egy 178 millió forintos európai uniós támogatásból készült el.

 

Látványosság készül

 

–A választókörzetben 2014 óta 60 kilométer kerékpárút épült meg, ebből 35 kilométer a 471-es út mellett, amely különösen fontos volt a balesetek megelőzése érdekében – fűzte hozzá dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő. 

 

– Az a terv, hogy Nyíregyházát, Nagykállót, Máriapócsot és Kállósemjént összekösse egy kerékpárút-hálózat. Öröm látni itt azt is, hogy újra víz van a harangodi tóban: 800 millió forintból újulhatott meg, a kotrás után most töltődik fel újra. A megye és a város konzorciumban egy látogatói központot épít a tó mellé, ami egy olyan turisztikai látványosság lesz, amely megmozgatja a környéken élőket.

– Amikor Nagykállóval közösen megálmodtuk a látogatóközpontot, az a cél fogalmazódott meg bennünk, hogy a messziről érkező turisták is felfedezzék a térség természeti kincseit. Mint ahogyan Nyíregyházán is egyre többen használják a sóstói erdőt rekreációs céllal, az a tervünk, hogy Harangod is hasonló szerepet töltsön be, és az környéken élők akár kerékpárral közlekedve rendszeresen felkeressék – emelte ki Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette: a Terület- és Településfejlesztési Operatív program megyei forráskerete a következő 7 évben 166 milliárd forint, a látogatóközpont ennek a részeként jön létre, építése pedig még az idén elkezdődhet.

 

Folytatják a munkát

 

– Ez az átadás jelentős lépés a térség fejlesztésében, hiszen a településeket össze kell kötni: nem csak azért, hogy biztonságos utakon lehessen közlekedni, hanem azért is, hogy az emberek megcsodálhassák a Nyírség természeti értékeit és a turisztikai látványosságokat – mondta el Papp Zsolt György, vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár. 

 

– Az elkövetkezendő időszakra az a feladatunk, hogy továbbra ilyen eredményes legyen a kerékpárút-hálózat fejlesztése, és minden hiányzó elem a helyére kerüljön. Az a cél, hogy a teljes megye bejárható legyen kerékpárúton. 

 

KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában