Nyíregyháza

2022.03.29. 14:14

Célba ért a vadászok adománya

Az idén ötmillió forint értékű műszerekkel támogatják a vadászok a gyermekosztály munkáját.

Fotó: Pusztai Sándor

Három évvel ezelőtt indult, s mára hagyomány lett, hogy a magyar vadásztársadalom minden év végén jótékonysági vadászatot rendez, a teljes bevételt az ország 19 megyei kórháza kapja meg,  megyénkben a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztálya.

 

 

Három év, 15 millió forint


A több mint ötmillió forint értékű műszereket kedden adták át ünnepélyes keretek között az egészségügyi intézményben, ahol Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: fontos, hogy a vadásztársadalom értéket teremtsen és értéket közvetítsen, példaértékű és mára nemzetközivé szélesedett a jótékonysági akciójuk, melynek keretében 3 év alatt 172 orvosi eszközt adtak át több mint 124 millió forint értékben.


Minden évben a vadászok száma és a további felajánlások nagysága határozza meg az egyes kórházak számára adható pénzkeretet. Az ügyvezető külön kiemelte Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, ami egyik ékköve, külön gyöngyszeme a jótékonysági vadászatnak, mert itt példaértékű a vadászok összefogása, akik tavaly december 27-én több helyszínen is csatlakozhattak az eseményhez.
Szurovcsák András, a Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetségének elnöke örömmel számolt be arról, hogy a 224 vadászból 119-en a vadászaton is részt vettek, míg 31-en adománnyal járultak hozzá ahhoz, hogy 5,2 millió forint értékben hét orvosi eszközzel gyarapodhasson a gyermekosztály. – Jövőre is itt leszünk – ígérte meg az elnök, a köszönet szavait pedig dr. Szondi Zita, a megyei kórházak főigazgatója fogalmazta meg. Mint mondta, olyan időket élünk – előbb a világjárvány, most a menekültek segítése –, amelyek fokozzák az emberek jótékonyságát, érzelmeit.
– Ezekre az eszközökre a mindennapokban van szükség, fokozzák a betegbiztonságot – mutatott a betegőrző monitorokra és digitális mérlegekre a főigazgató, aki külön megköszönte, hogy minden évben jó szívvel és jó érzéssel adják a vadászok az adományokat a kórháznak és a betegeknek. Három év alatt ez azt jelenti, hogy a gyermekosztály 15,4 millió forint értékben kapott műszereket és eszközöket.
Az eseményen részt vett dr. Szabó Tünde, az Emmi sportért felelős államtitkára is, s hangsúlyozta, a vadászok nem csak az erdők  őrei, élen járnak a természet-, a környezet- és állatvédelemben, valamint a jótékonykodásban is. Ez utóbbival kifejezik köszönetüket az egészségügyben dolgozók odaadó, elkötelezett  és elhivatott munkájáért. Mint kiderült, az országgyűlési képviselő vadász is, s ő is csatlakozik majd a következő jótékonysági vadászathoz.

 

Ők jelentik a jövőt


A három betegőrző, ötparaméteres – figyeli többek között a  légzést, a pulzust, az oxigénszintet, a testhőmérsékletet  – monitor a nem intenzív ellátásban részesülő gyermekek ellátásának biztonságát fokozza, a négy digitális csecsemőmérleg pedig nagyon pontos adatokat ad ott, ahol néhány dekának is különös jelentősége van. Pap Judit, a gyermekosztály vezető ápolója, az oktatókórház ápolási igazgatója jelezte, nem csupán a jótékonysági vadászaton számíthatnak a megye vadásztársadalmára, számtalan helyzetbe bizonyították már, hogy a gyermekosztály segítségére vannak, hiszen a gyermekek jelentik a jövőt, s értük semmi sem drága.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában