Egy kutató és az igazmondó krónikás

Láthatóan hálás közönségre talált Grandpierre Atilla Nyíregyházán, néhány elmúlt hónap leforgása alatt ugyanis immár harmadszor tért vissza a szabolcsi megyeszékhely történelem iránt fogékony hallgatóságához. Ma, amikor a közösségi médiumokból annyi dezinformáció ömlik, hogy már jelenünk történéseit se látjuk tisztán, a múlt megértése még égetőbb, időszerűbb. Enélkül végképp talajvesztetté válhatunk. A közismert író, csillagász, zenész ezúttal édesapja, Kolozsvári Grandpierre Endre 1998-ban saját kiadásban megjelent, s most újra kiadott, Anonymus titkai nyomában című könyvét mutatta be. 
 

Ki volt a híres Névtelen?

 
Hogy ki volt a tiszteletreméltó „P. dictus magister”, azaz Anonymus, máig foglalkoztatja a kutatókat. Horváth Gábor, a Gál Ferenc Egyetem tanszékvezető főiskolai tanárának véleménye szerint alighanem III. Béla magyar király Párizsban pallérozódott, 1218-ban elhunyt kancellárja, Kalán pécsi püspök rejtőzik a csuklya alatt, akinek tisztelgő megszólításában a „P” a páter kifejezést takarja. Az egyháztörténész kutató törekvése Grandpierre K. Endréével annyiban mindenképpen rokon, amennyiben így vallott: „Gyökereiről megfeledkező modern világunkban különösen nagy szükségünk van minden olyan alkotásra a múltból, amely a hiteles keresztény és a helyes nemzeti identitást képes előmozdítani és erősíteni.” 

A tét valóban nem kevesebb: visszatalálni önazonosságunkhoz, mutatott rá a legfontosabbra Grandpierre Atilla is előadásában. Anonymus 1746-ban kiadott, a bécsi Hofbibliothek raktárában megtalált munkája nem művészi értéke, sokkal inkább a tartalma miatt fontos számunkra, amennyiben erősíti identitásunkat, és hitelesnek tekinthető képet ad a magyarság történetének két fontos korszakáról, magyarázta. A kötet méltatója, Bencsik András lapszerkesztő erről így fogalmaz előszavában: az emberiség materiális létét csak két fontos fogódzó horgonyozhatja le a szellemi-lelki valóságba: az Isten és a nemzet. Megítélése szerint Kolozsvári Grandpierre Endre a művével olyan tettet hajtott végre, mint a német Schliemann, aki megtalálta és kiásta Tróját. 
 

A tabuk ledőlnek 

– Anonymus műve legfontosabb őskrónikáink egyike, mely nyomán újra kell írnunk és gondolnunk a magyar történelmet. Tabukat dönt, melyeket olyanok állítottak, kiknek a nemzeti önazonosság szétverése, a nemzeti felemelkedés akadályozása volt a céljuk. Pedig a mindennapokban is megtapasztalhatjuk, hogy azok a nemzetek a legsikeresebbek – ma már több ázsiai ország ide tartozik – ahol a nemzeti önazonosság, a vallásos emlékezet fejlettebb másokénál. Európa az ezredforduló óta hanyatlik, 2030-ra a hét legfejlettebb keleti állam adja majd a világtermelés több mint 50 százalékát – szögezte le az előadó, utalva rá, hogy nekünk is át kell értékelnünk hagyományainkat, ha nem akarjuk, hogy magával rántson a Nyugat eróziója. 

– Ahogy édesapám is leírta, ennek a műnek – amely Attila király nyomdokaiban jár, annak szellemét viszi tovább – mindenki számára kötelező tananyaggá kellene válnia, hogy a magyar ősök tettei soha ne merülhessenek feledésbe. Ez volt a geszta szerzőjének szándéka is. Olyan kérdéseket feszeget, amelyekben már a válasz is ott rejtőzik, s amelyeket ma az archeogenetikai vizsgálatok is igazolnak: hogyan hódíthatta meg Árpád csekély létszámú serege a Kárpát-medence milliós néptömegeit úgy, hogy ellenállásnak nyoma sincs? Helyette napokig (Munkács várában 40, Attila pompás kőpalotájában 20 napig) tartó lakomázásokról és ünneplésekről, a környéken élő őslakosok megvendégeléséről olvasunk, és csak elvétve alig számottevő hadműveletekről. Miért nincs nyoma az állítólag itt élő szláv népek betelepülésének? Miért nem olvadt be a nyelv az itt élőkébe, a kevesebbé a többébe? Hogyan tűnhettek el nyomtalanul az évezredek során az itt élő szkíta-hun népek (akik Priscos rétor szerint is egyek a magyarokkal)? Miért maradtak fenn itt ősi magyar helynevek? Hogyan lehettek a betelepített frankoszláv és bolgárszláv fejedelmeknek magyar hangzású nevei? Hogyan illethetjük Árpádék bejövetelét az erőszakosságot is feltételező „honfoglalás” kifejezéssel, amikor az érkezőket szabadítóként fogadták? Egyértelmű, hogy Attila Kelet- és Nyugatrómai Birodalomtól visszavett földjén hazatelepülés, nem pedig honfoglalás – gyilkos szó, melyet a Bach-terror éveiben alkottak – történt – mutatott rá Grandpierre Atilla a legfontosabbakra. 
 

Úgy írhasson, mint volt 

Édesapjától, azon belül pedig Anonymustól – akinek gesztája ősmondák tárháza – megtudhatjuk, miképpen és miért jött ki szkítaföldről a hét vezér, milyen volt az őshaza, Szkítia, ki volt, hogyan született Álmos vezér, miért kapta éppen ezt a nevet, kiket győztek le az út során, honnan a „hungárus”, illetve a „magyar” népnév. Állításait több ponton a Képes-, a Kézai, valamint a Thuróczy-krónika is alátámasztja. 
„A különböző történetírók példája szerint, az isteni segedelmére támaszkodva (…) legjobbnak tartottam, hogy igazán és egyszerűen írjam...” – fogalmazott Anonymus Élőbeszédében. Ideje lenne, hogy rá, és ne a magyarokat alávetett, adókkal és katonákkal leigázandó, szét­zúzandó nemzetnek tartó Königsegg birodalmi alkancellárra, Montecuccolira, Hocher Pálra (nevéből született a hóhér kifejezés) vagy Martinitz grófra hallgassunk.

Ligeti Miklós híres szobra Budapesten, a Városligetben | Fotó: MTVA