Nyírgelse

2022.03.29. 16:48

Erős vidék, erős ország

Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés Nyírgelsén, az új bicikliutat a zarándokok is használják majd.

Fotó: Dodó Ferenc

A 471-es főút mentén elkészült a település belterületi kerékpárútja, melyet kedden délután ünnepélyes keretek között adtak át a közlekedőknek.

–  Naponta több száz gépjármű halad el ezen az úton, ezért nagyon fontos településünknek, hogy elkészült ez a bicikliút –  mondta el az eseményen Tóth József, Nyírgelse polgármestere. A beruházásnak 237 millió forint az összköltsége, ebből a magyar kormány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban több mint 229 millió forint támogatást, önkormányzatunk pedig 8 millió forint önerőt biztosított. Ez a projekt nem csak azoknak fontos, akik a mindennapos közlekedésre használják a kerékpárt, hanem azoknak is, akik kikapcsolódás vagy sportolás céljából, illetve kirándulások alkalmával bicikliznek.

 

Fókuszban a biztonság


– Egy ilyen beruházásra büszke lehet mindenki a településen. Öröm látni, hogy a megyében a kerékpárutak hálózattá fejlődnek. Szükség van ezekre a fejlesztésekre, hiszen a vidék Magyarország erőforrása – emelte ki a helyszínen Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, aki arról is beszélt, hogy a nyírgelseieknek is jár a köszönet ebben a nehéz időszakban, amikor a szomszédos országban háború dúl, a keleti országrész pedig miden nap érzi ennek a hatásait.

– Egy egy örömünnep számunkra, hogy elkészülhetett ez a bicikliút. A 471-es utat sokan halálútnak hívták, hiszen az elmúlt 20 évben szinte minden második kilométerkőnél történt egy halálos baleset – hangsúlyozta az ünnepségen dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő. – Most már remélhetjük, hogy mindez a múlté: az út megújult 2014-ben, és mellette fokozatosan elkészült a kerékpárút is. Sőt, már a 471-es szélesítésére is megvannak a tervek, hogy még biztonságosabb lehessen itt a közlekedés.
 

Az ország közepe


A képviselő hozzátette: a kerékpárút fontosságát az is növeli, hogy zarándokok is használják majd, hiszen az út elvezet Máriapócsra is. Dr. Simon Miklós arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban a választókörzetben 66 km kerékpárút épült 5,6 milliárd forintból, a tervek szerint pedig az úthálózat kiépítése a jövőben tovább folytatódik majd.

– A 2010 előtti kormányzással ellentétben mi azt gondoljuk, hogy a vidék nem az ország széle, hanem a közepe, és az erős vidék erős országot jelent. A legkisebb településeket sem hagyjuk magukra. Ennek a beruházásnak a fontosságát pedig az is mutatja, hogy magyarok 16 százaléka a biciklit tekinti elsődleges közlekedési eszköznek – mondta el dr. Orbán Balázs parlamenti és stratégiai államtitkár, miniszterhelyettes. Hozzátette: a fejlődés csak úgy folytatódhat, ha Magyarország nem sodródik bele a háborúba, és többek között ez is a tétje az április 3-i választásoknak.

Címkék#Nyírgelse

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában