Nyíregyháza

2022.03.12. 08:57

Felajánlásokkal segíthetünk

Háromféle csomagot állítanak össze a háború elől menekülőknek és a segítőiknek.

KM

Célba értek az adományok | Fotó: egyesület

Adománygyűjtést szervezett a háború elől menekültek részére az Élet Forrása Egyesület. Mielőtt belekezdtek az akcióba, feltérképezték, melyek azok a határ menti települések, ahol a leginkább szükség van a civil támogatásra, s az egyeztetés után csak olyasmit visznek a regisztrációs és gyűjtőpontokra, szálláshelyekre, amit valóban hasznosítani tudnak a rászorulók és a segítő szervezetek. 

 

Nem panaszkodnak 

 

– Több határ menti településen dolgoznak volt és jelenlegi hallgatóim, akik megosztották velem a tapasztalataikat. A diákjaim segítenek az érkezők fogadásában, regisztrálásában, gondoskodnak az ellátásukról, szállást intéznek azoknak, akik nem utaznak tovább, fogadják, rendszerezik az adományokat, főznek, takarítanak, ami megterhelő munka. Éppen ezért nemcsak a menekültek támogatására koncentrálunk, hanem összegyűjtöttük és közzétettük azt is, mire van szükségük a segítőknek ahhoz, hogy a sok feladat ne vegye el minden energiájukat és legyen lehetőségük a feltöltődésre – mondta el lapunknak Hadobásné Kiss Hedvig. Az egyesület elnöke elárulta: a fiatalok rettenetesen leterheltek, mégsem panaszkodnak. 

 

– A nekik készített csomagok átadása és egy kis beszélgetés után úgy tűnt, megkönnyebbültek, már mosolyogni is tudtak. Miközben hallgattam történeteiket, már azon gondolkodtam, hogy fogjuk ezt meghálálni nekik. 
Dr. Vinnai Győző ország­gyűlési képviselő a szervezet tagjaként a munkafolyamatok minden fázisában aktívan részt vett. Az igényfelmérés után az egyesülettel közösen kerestek támogatókat és önkénteseket. Háromféle csomagot állítottak össze: egyet-egyet a továbbutazó és az ideiglenes szállásokon maradó felnőtteknek és gyerekeknek, egyet pedig a segítőknek. A napokban három helyre szállítottak adományokat, Fehérgyarmatra, Lónyára és Záhonyba. 

 

Jólelkű emberek 

 

– A háborús helyzet mutatta meg igazán, hogy mennyi jólelkű és adakozó ember él hazánkban. Az adományok folyamatosan érkeznek az ország minden részéről, van, aki személyesen hozza be, más elküldi egy ismerősével vagy postán. Egyesületünk közösségi oldalán folyamatosan követhető, hogy éppen mire van szükség leginkább. Aki nem teheti meg, hogy adományozzon, támogassa a segítőket néhány jó szóval – kérte Hadobásné Kiss Hedvig. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában