Fábiánháza

2022.03.23. 15:10

„Kacsalábon forgó, ékes palota”

Fábiánházán ünnepélyesen felavatták a felújított és kibővített óvodát.

Fotó: M. Magyar László

Jó másfél évnyi kényszerszünet után nagyon várják már a fábiánházi óvodások az óvodapedagógusokkal együtt, hogy ismét elfoglalhassák az immár felújított és kibővített második otthonukat. A munkálatok idejére ideiglenesen a közösségi ház töltötte be az óvoda szerepét, azonban a fiatalok vágya áprilisban teljesülhet, ugyanis szerdán az önkormányzat ünnepség keretében átadta a XXI. század igényeinek megfelelően átalakított épületet.

A vendégeket Gyarmati Endre polgármester köszöntötte. Mint elmondta, több mint tíz év telt el a tervezéstől a megvalósításig, de érdemes volt türelmesen kivárni a gyümölcs beérését, mert országos színvonalú gyermekintézménnyel lett gazdagabb a település a felújítási és átalakítási munkálatok után. Az épületet akadálymentesítették, a belső közlekedést lift segíti. Modern fűtést is kapott az épület, amelyben a három csoportszoba mellett tornaszoba is található. Megújult a konyha is, amit új eszközökkel szereltek fel, az udvaron pedig új játékok várják a gyermekeket.


Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő egy kis számvetést készített: a választókerületben az elmúlt években megújult 16 iskola, épült 15 bölcsőde, s felújítottak, illetve építettek 9 óvodát is. A honatya összegezte Fábiánháza fejlődését is: megújult az iskola és a közösségi ház épülete, felújították a belvízelvezető-rendszert, a Magyar Falu Program keretében rendbe tették a ravatalozót és környezetét, a foglalkoztatást pedig segítette az új csirkenevelő-telep.


Részt vett az ünnepségen dr. Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár is.


– Büszke és összetartó közösség él a településen. Sok mindenben fejlődött a község, de ehhez az is kellett, hogy legyen egy olyan helyi közösség, amely szereti lakóhelyét, és tesz is érte. Három gyermek édesapja vagyok, így tudom, mit jelent az óvoda a családok számára. A kormány célja, hogy családbarát országban élhessünk, számos intézkedés segíti ezt: például az otthonteremtési kedvezmény, az szja visszaadása a családoknak, babaváró-támogatás – fogalmazott az államtitkár. – A kormány úgy döntött 2010-ben, hogy megerősíti, fejleszti a vidéki életet. Napjainkra beigazolódni látszik ennek a döntésnek a helyessége, hiszen egyre több család szeretne vidéken élni. Reméljük, a kormány eléri azt a célját, hogy 2030-ra hazánk az Európai Unió öt legélhetőbb országa legyen.


Az óvodák jelentőségét emelte ki a korai gyermeknevelésben Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, miután megköszönte azt a segítséget a kormánynak, az országgyűlési képviselőknek és a polgármestereknek, amit  az Ukrajnából hazánkba érkezett menekülteknek nyújtanak.
Kormos István versének azt a részletét idézte Almási Éva intézményvezető, amikor Vackor az óvodába érkezik: „...de fényes az ablaka,
de tágas az ajtaja, de szép tiszta minden terme, zsibong a sok gyerek benne; olyan, mint egy kacsalábon forgó, ékes palota”.


– Mi is itt állunk egy palota előtt, amiben kincsek vannak. Ezek a kincsek számunkra a legértékesebbek, hiszen az óvodásokról van szó. Az épület nekünk, óvoda-pedagógusoknak korszerű munkahelyet jelent, de valójában az egész falu ékessége – jelentette ki Almási Éva.
Felidézte óvodai emlékeit Koncz Jánosné Marika néni, aki egykoron az óvoda vezetője volt, majd a történelmi egyházak képviselői megáldották az épületet, amellyel közelebbről is megismerkedhettek az ünnepség résztvevői. 

 

MML

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában