Máriapócs

2022.03.23. 14:00

Mária gyermekeként nevelkedhetnek

 Két csoportos, 24 férőhelyes görögkatolikus bölcsőde épül Máriapócson, mely a tervek szerint szeptember végére elkészülhet. A több mint 378 millió forintból készülő intézmény formája – a kedden átadott nyírbátori bölcsődéhez hasonlóan – egy bárkára emlékeztet és az oltalmat szimbolizálja. Az új bölcsőde alapkövét szerdán helyezte el Szocska A. Ábel megyéspüspök, Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár és dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője.

– Máriapócsra nagyon sokan zarándokolnak szerte az országból és a határon túlról is. Ők Mária gyermekeiként jönnek ide, nekünk pedig az a célunk, hogy a jövőben a bölcsődében is így fogadjuk az ide érkezőket – mondta a megyéspüspök.


Ékszerdobozzá vált a tér

 

– Nagyon örülök, hogy az egyházunk ilyen lelkülettel fogadhatja a gyermekeket. Szeretnénk megalapozni a jövőjüket, és abban is bízunk, hogy a szülők bizalommal hozzák ide a gyermeküket, a legféltettebb kincsüket. Minden családban arra vágynak, hogy biztonságban legyenek a kicsik, amíg a szülők dolgoznak vagy egyéb feladatot látnak el – hangsúlyozta Szocska A. Ábel.

– Több mint 10 éve még egészen másképp nézett ki a Kossuth tér. Az épülő bölcsőde helyén egy pajta állt. Mindez már régen volt, de a közös munka eredményeként a bazilika környéke ékszerdobozzá vált Máriapócson – ezt már dr. Simon Miklós mondta el a jelenlévőknek. Kiemelte: olyan kisváros képe rajzolódik ki az emberek előtt, amire büszkék lehetünk határon innen és túl.

 

– Minden középület megújult, és olyan egyházi épületek készültek el, melyek az ide érkező zarándokokat szolgálják. A munka azonban nem áll meg, a következő lépésként a város megközelíthetőségét szeretnénk javítani. Elfogadhatatlan, hogy a zarándokoknak a főútvonalon kell végigvonulniuk, ugyanis ez nem biztonságos. Többek között emiatt kezdtük el építeni a kerékpárutakat a térségben, és büszkén mondhatom, Debrecen és Máriapócs között megvalósítottuk a direkt kerékpáros összeköttetést – hívta fel a figyelmet az országgyűlési képviselő, akitől azt is megtudtuk, a hálózat hamarosan teljes lesz, már csak Kislétán hiányzik a belterületi szakasz, de a jövőben az is elkészülhet.

Fülöp Attila arról számolt be, hogy kedden Nyírbátorban helyezték el a bölcsőde alapkövét, és óriási öröm, hogy egy nappal később egy újabb rendezvényen vehet részt. – Ezek az építkezések a jövőről szólnak, hiszen a családokat szolgálják. A kormányzat egyik legfontosabb törekvése a családok megerősítése, amihez nagy szükség van az intézményrendszerre is. A bölcsődei férőhelyek bővülésével az édesanyák is munkába állhatnak, ez pedig a családok anyagi biztonságát növeli – emelte ki az államtitkár, aki arra is rámutatott: az országban mintegy 10 ezer új bölcsődei férőhely jön létre 111 milliárd forint értékben.

Címkék#bölcsőde

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában