Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.03.17. 15:35

Megyénkhez is kötődő Kossuth-díjas művészek

Nemzeti ünnepünk alkalmából hétfő este átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, a kitüntetett művészek, tudósok között pedig többen is kötődnek megyénkhez.

SZA

Lakatos Mónika és Csikos Sándor | Fotók: MTI

 Kossuth-díjas lett Lakatos Mónika, aki 2020-ban átvehette a népzene/világzene műfajának legjelentősebb nemzetközi kitüntetését, a Womex-életműdíjat. A Romengo és a Cigány Hangok énekesnője a Romengóval kétszer is bekerült a World Music Charts Europe világzenei lemezlista első tíz helyezettje közé. Társaival az oláhcigányság zenei hagyományait vegyítik más hangzásokkal. Egy lapunknak adott korábbi interjújában azt mondta: számára, számukra a zene nem csak az önkifejezés eszköze; azért is fontos, mert a segítségével hitelesen tudják átadni azt az örökséget, amibe beleszülettek, amiben felnőttek s amiben élnek. „Nem volt egyértelmű, hogy énekesnő leszek, de a családomban többen is zenéltek, és amikor egy pár lettünk a férjemmel, aki nagyecsedi, és aki a szintén nagyecsedi unokatestvéreivel több formációban is zenélt, már nem volt kérdés, hogy ez az én utam.” 

 

Szintén Kossuth-díjat vehetett át Csikos Sándor, a Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, aki 1984–1993 között a teátrum színésze, majd igazgatója volt. Közel 55 éves pályafutása során kétszáz szerepben láthatta a közönség, három évtizeden át tanította a fiatal színészgenerációt. A Csokonai Színház tagja, dobogós azon magyar színészek között, akik a legtöbbször játszották a Tragédia Luciferjét – közel százharmincszor alakította a madáchi alakot. 
Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész így jellemzi Csikos Sándort. „Nevezhetjük a színészsors kivételezettjének. Lett, lehetett belőle érték­azonosan magas színvonalon színész, előadóművész, tanár, azután rendező, teátrumi igazgató, s ha kellett volna, a színpad iránti tisztelete okán lett volna akár súgó is.” 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában