Nyírtass

2022.03.09. 19:40

Nyírtasson is zarándokházat avattak (fotók)

Az új létesítmény a magyar zsidó kulturális és történelmi örökség fenntartásának egyik központja

Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarszágon címmel indult el évekkel ezelőtt az a program, amelynek tegnap Nyírtasson a második állomásához, illetve helyszínére érkezve, egy új zarándokház ünnepélyes átadóján járhattunk. Tavaly már bemutattunk Nagykállóban egy hasonló létesítményt abból az öt helyszínből – Makó, Miskolc, Sátoraljaújhely, Nagykálló és Nyírtass –, amelyekre az 1,4 milliárd forintos GINOP-os forrásból létrejövő örökségtúra útvonalát felfűzték. Természetesen minden helyszín fontos zarándokhely, a települések temetőjében a zsidó haszid közösség egy-egy csodarabbija nyugszik, és más különlegességek is odavonzzák a látogatót.

 

A nyírtassi közösséget, ahogy arra az esemény díszvendége, dr. Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár is megemlékezett beszédében, az 1921-ben Demecserben született Szegál-Löwy Mesulam Feis rabbi alapította a 19. század elején. Az ő dédunokája – Szegál-Lövy Mesulam Ferencz –, miután megmenekült a holokauszt borzalmaitól, majd a kommunizmus elől, Kanadába menekített 18 családot – 2006-ban Montreálból hazalátogatott Magyarországra, és már akkor egy látogatóközpont létrehozásáról álmodott. Mindez most megvalósult állandó vendégházzal, konferencia helyszínnel, rituális fürdővel, zsinagógával, kóser étkezővel, tanházzal, s még a temetőt is felújították.

 

– Az elmúlt években számos hazai zsinagógát – 18 budapesti és 20 vidéki –, valamint országszerte 38 temetőt felújítottunk, és a tervek szerint ez a jövőben is folytatódik – ígérte meg az államtitkár, majd így folytatta: – A vallási turizmus egyre jelentősebbé váló turisztikai terület szerte a világban, így hazánkban is. A Turisztikai Világszervezet felmérése szerint, a turizmus teljes szegmensét alapul véve 20-30 százalék a vallási turizmus részesedése. Fontos adat, hogy a szervezett utazások résztvevőinek több mint egyharmada jelentkezik vallási útra. Magyarországon ez az arány még csak 7-8 százalék. Ezen a helyzeten kívánunk ezzel a projekttel változtatni. Ezért is öröm, hogy átadhattuk ezt a zarándokközpontot, amellyel a település és Magyarország egyaránt gazdagodik – fogalmazott.

 

dr. Vass-Szalazar Mária Magyarország kanadai nagykövete azt az emlékét idézte fel, amikor oly kedvesen és szeretettel fogadta a Montreáltól északra 24 kilométerre fekvő Tosh mára négyezer főre duzzadt közössége. – Amilyen kapcsolatot az ottani közösség Magyarország és Kanada között teremt, annak az értéke felbecsülhetetlen a számunkra. Ezért a jövőben is azon leszek, hogy ez a kapcsolat még élőbbé és közvetlenebbé tudjon válni – hangsúlyozta.

 

Jenei Erzsébet polgármester gyermekkorának emlékeit hívta elő, amikor a helyi zsidó közösség körében, zárt falak között csupán egy temetőt láttak, ahová időnként zsidó vallású emberek jönnek. Eltöltenek néhány órát, nyilvánvalóan imádsággal, és elmennek. – Ez az épület most az én olvasatomban azt jelenti, hogy a kapu nyitva áll. Kulturális, de gazdasági értelemben is, amivel Nyírtassnak fellendülést hozhat – hallhattuk szavait.

 

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az elhangzottaknál már drámaibb hangnemben szólt. 

– Bármennyire is rettenetes körülöttünk a világ, a zsidó hit célja nem az, hogy elmeneküljünk ettől a szennyezett világtól, hanem hogy jobbá tegyük azt. Most, hogy a szomszédos Ukrajnát nemtelen támadás érte, mikor haszid zarándokhelyek harctérré aljasultak, most talán még nagyobb jelentősége lesz, hogy Magyarországon elkezdődött a zarándokturizmus infrastrukturális fejlesztése – nyomatékosította.

 

 

Aron Schwartz, a Hácár Hákodes Tass Alapítvány elnöke és a közösség más tagjának angol nyelvű köszönetnyilvánítása után a szónokok között dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő zárta a sort. Stílszerűen héberül köszöntötte a jelenlévőket, majd bibliai idézettel, Ábrahám történetével szólva – amelyben az Úr Ábrahám utódainak kínálja fel az új haza földjét – mutatott rá, hogy a magyarság és a zsidóság összetartozik. 

– Nincs ez másképpen sem a múltban, sem a jelenben, s nekünk azért kell dolgoznunk, hogy ez egyértelművé váljon mindenki számára – fogalmazott. 

 

MJ

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában