Összefogott a térség, az ország

– Az első percektől a határnál vagyunk, dr. Tilki Attila már akkor a szervezés élére állt, hogy minél hamarabb megkaphassák a menekültek az ellátást és azt a segítséget, amire mi, magyarok is számítanánk egy rendkívüli helyzetben – árulta el Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke a beregsurányi segítőponton, ahol személyes tapasztalatait osztotta meg lapunkkal. Hozzátette: a harcok kirobbanása óta összefogott a térség, az ország. 

Önzetlenül segítenek 

– Köszönet illeti a polgármestereket, az önkénteseket, a rendőröket, a kormányhivatal dolgozóit, hiszen nagyon fontos munkát végeznek. A humanitárius szervezetek látják el a legtöbb feladatot, de jól együttműködnek a helyi erőkkel. A problémákat pillanatok alatt megoldják, olyan rendszer épült ki, amire mindenki büszke lehet. Örömmel segítenek az emberek, nagyon jó látni ezt az önzetlenséget – hangsúlyozta Baracsi Endre. 

A megyei közgyűlés alelnöke azt is elárulta, a határ menti településekre nagy súly nehezedik, és bár nem tudni, meddig tartanak a harcok, a segítők rendkívül kitartóak. 

– A támogatásra nekik is szükségük van, ezért jó, hogy az ország távolabbi pontjairól is érkeznek a különféle felajánlások. Ez mind erősíti a helyi emberek kitartását. A híradásokban sok mindent lehet olvasni erről a helyzetről, de teljesen más, ha valaki meglátogatja a segítőpontokat. Szavakkal nem lehet leírni, milyen erős ez a közösség, amit az egyház is támogat. A helyi papok mellett Kárpátaljáról is jöttek ide az egyházak képviselői, akik a tolmácsolásból is kiveszik a részüket, és a menekültekkel is erős kapcsolatot alakítottak ki. Gondoljunk csak bele: a háború elől menekülők óriási traumát élnek át, majd egy ismeretlen területre érkeznek, és nem mindegy, kivel találkoznak először. Az egyházak a lelki támogatást is megadják nekik, és úgy vélem, ez enyhíti a kezdeti sokkot is – hívta fel a figyelmet Baracsi Endre. 

Van, amikor estig dolgoznak 

– A kezdetektől itt vagyunk, az elmúlt napokban palacsintát sütöttünk a menekülteknek és az önkénteseknek – mesélte lapunknak Gálya Jánosné, akitől megtudtuk, a háború kirobbanása utáni napokban érkezőkön látták a félelmet, szívszorító volt hallani a kisgyerekek sírását. 

– Folyamatosan jönnek az emberek, és kezdetben még az élelmet is csak félve fogadták el tőlünk. Mi, környékbeliek átéltük a nagy tiszai árvizet is, ezért van némi fogalmunk arról, milyen egy katasztrófa, de a háború mindennél borzalmasabb. Elszorult a szívünk a látottaktól, de nagyon jó érzés volt, hogy megköszönték a segítséget, volt, aki megölelt minket. A szomszédommal, Jócsák Pálnéval jöttem, nyugdíjasok vagyunk, ráérünk, nem is tudnánk hasznosabb időtöltést elképzelni annál, mint hogy az embertársainkon segítsünk – mondta Gálya Jánosné, és hozzátette: van, amikor csak késő este térnek haza, és az időjárás sem mindig kedvez a munkának, néhány napja olyan erős volt a szél, hogy a csontjaikig hatolt, de ez sem tántorította el őket. – Nem tudhatjuk, mikor jön egy újabb árvíz vagy egyéb probléma, és nekünk is jólesne, ha valaki segítene a bajban. A mostanában érkezők már tudják, nálunk jó kezekben vannak, az ő hálájuk ad nekünk erőt és kitartást a munkához – ezt Jócsák Pálné mondta lapunknak.