Nyíregyháza

2022.03.14. 20:11

Új projekt szövetségben

Felkészítik egyetemeiket az új helyzetekre az új pályázati projektjükkel.

MJ

Minden konzorciumi partner profitál majd ebből | Fotó: a szerző

Minden konzorciumi partner profitál majd ebből | Fotó: a szerző

Új projektjükről tartottak sajtótájékoztatót a Nyíregyházi Egyetem Egészségügyi Karán, ahol dr. Takács Péter, a kar Egészségtudományi Intézetének vezetője elmondta: a cél alapvetően a segítő pedagógia digitális fejlesztése a lehető leginnovatívabb eszközökkel. Mindehhez a hazai és külföldi partnerekkel megvalósuló INDEHEP, vagyis „A segítő pedagógia innovatív digitális fejlesztése” elnevezésű pályázati projektben több mint 300 ezer eurót sikerült elnyerniük. 
– A diákjainkat és a nevelőinket szeretnénk minél jobban felkészíteni a mostanság átélt (utalt például a vírushelyzetre), és új helyzetekre. Ilyenekkel ugyanis eddig nem kellett szembesülniük sem egészségügyi, sem pedig akár egy családon belüli szituációban. S mivel ilyen tapasztalatuk nem volt, kezelni sem tudták megfelelően ezeket a helyzeteket – foglalta össze az intézetvezető. 

 

Tanulnak egymástól 

 

Dr. Szakál Zoltán, az Egészségügyi Informatikai Tanszék tanára, projektvezető elmondta: reményeik szerint a konzorciumi tagok tanulni tudnak majd egymástól, legyen szó mondjuk a digitális rendszerek, hálózatok használatáról, amiben nem mindig tudtak igazán hatékonyak lenni. 
– A program során 4 tréninget tartunk a már említett oktatási szegmensekben, illetve negyedikként az integrált digitális rendszerek, hálózatok témakörében. Összesen 8 tananyagot fejlesztünk, workshopokat tartunk, szervezünk 4 közös E-Twinning-projektet, és készül egy digitális kézikönyv is, tele jó gyakorlatokkal. A most elért eredményeket a jövőben szeretnénk hatékonyabban, nagyobb társadalmasítással továbbadni – hangsúlyozta, átadva a szót a partnereknek. 

 

Reményekkel, várakozással 

 

Dr. Nagy Melinda a Selye János Egyetem képviselőjeként érkezett, és mint elmondta, a projektbe ezúttal a három karuk közül a tanárképzőt kapcsolják be, melyen belül magyar nyelven óvodapedagógus, tanító- és kétszakos tanárképzés folyik. Történelem, didaktika, magyar nyelv és irodalom területen 3 doktori programmal is büszkélkednek, s most jóváhagytak egy újabbat is, tette hozzá. – Megnyugtató, hogy már minden partnerrel dolgoztunk együtt, és már eddig is remekül tudtunk kommunikálni egymással – dicsérte a közös munkát. 

 

A Brassóból delegált dr. Janka Porečova professzor asszony angolul mondta el, hogy a bölcsészettudományokat képviselve alapvetően tanárképzéssel foglalkoznak, de a természettudományos – biológia, ökológia, földrajz – kutatási projektjeikre is büszkék. Mivel a Covid miatt ők is két évig távoktatásra kényszerültek, megfelelő tapasztalatot szereztek a digitális képzésben. Ettől függetlenül bíznak benne, hogy a mostani program keretében is nagyon sok hasznos információra tehetnek szert. 

 

A tanulói érdekeknek alávetve 

 

A Sapientia Egyetemet képviselő dr. Bálint Emese ugyan a csíkszeredai karról érkezett, de mint világossá tette, a program a vásárhelyi karukat gazdagítja majd. – Otthon fiatal intézetként természettudományos biomérnök szakokat oktatunk, és még nem találtuk meg a megfelelő platformokat az eredményes munkához, holott a molekuláris biológia, genetika és egészségpszichológia területein van a legnagyobb igény arra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a digitális és az offline oktatás között. Nagyon várjuk a munkánkhoz a segítséget – nyilatkozta. 

 

Dőri Tibor, a Magyar Digitális Oktatásért Egyesület vezető elnöke – előrebocsátva, hogy remek fejlesztőik vannak – megígérte (és a projekttől is ezt várja), hogy a digitális technológiák a jövőben a tanulók érdekeinek lesznek alávetve. Cél, hogy az elvárt digitális kompetenciák megszerzése mellett javuló tanulási eredmények mutatkozzanak, és a tanulókat motiválni lehessen – hangsúlyozta. 
Az elmondottakat a pályázat­írásban és a költségvetés megtervezésében is komoly részt vállaló Varga Levente csak megerősíteni tudta. – Fontos, és le is írtuk, hogy a diákok és a tanárok a higiéniai sztenderdeket betartva tudjanak majd a hétköznapi oktatómunkába visszatérni, és online szituációban is olyan színvonalon produkáljanak, mintha jelenléti oktatás folyna. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában