A Jóreménység foka

Megsza­badulunk a bűn rabsá­­gától, mert aki bűnt követ el, az a bűnt szolgálja, és nem ­szabad. Feltámadni azt ­jelenti, átalakulni, ­elengedni mindazt, ami megkötöz, hozzáköt ehhez a teremtett világhoz ­annyira, hogy megakadályozza az Isten világához kötődést. 
Az embernek újra és újra szüksége van a feltámadásra, az újrakezdésre, az új életre. 
Jézus Krisztus halála értelmet ad az értelmetlen szenvedésnek is, mert szeretetből vállalta értünk a kereszthalált. Szenvedése azt mutatja, hogy nem a halálé az utolsó szó, hiszen a szeretet az örök valóság, nem pedig a halál. Ő kivezet bennünket a bűnös helyzetünkből, életutunkon át az Ő országába. 
Győzött az élet! 
Jézus Krisztus legyőzte a bűn hatalmát és megtörte a halál uralmát a szívünkben, hogy szabadok legyünk, és ezzel a szabadsággal válaszoljunk Isten szeretetére, hogy az Ő gyermekei legyünk, akiben kedve telik. 
1488-ban egy portugál hajós, Bartolomeu Dias felfedezőútra indult Afrika legdélebbi csücskéhez, hogy onnan megtalálja az Indiai-óceánhoz vezető tengeri utat. De amikor odaért ehhez a fokhoz, nagy viharba került és visszafordult. A helyet elnevezte Viharfoknak. Közel tíz évvel később Vasco da Gama szintén felfedezőútra indult ezen a tengeri útvonalon, elérkezett a Viharfokhoz, de ő már nem fordult vissza, vállalta a kockázatot, és a vihar ellenére túljutott ezen a ponton, és a csendes vizekre ért. Ő ezt a helyet a Jóreménység fokának nevezte el. 
A feltámadás is a Jóreménység foka. 
Az életünk minden szenvedése a Jóreménység foka. Tekintsünk rá így, bízva Isten segítségében, és átjutunk rajta, továbbhaladva életünk végcélja, Isten országa felé. Megtapasztaljuk a feltámadt Krisztus jelenlétét, aki hozzánk is így szólt: Ne féljetek, előttetek megyek a mennyországba, előttetek járok és mutatom az utat, mert Én magam vagyok számotokra az út, az igazság és az élet. 
 

Palánki Ferenc 
debrecen-nyíregyházi megyés püspök