Nyírbátor

2022.04.20. 15:18

Átvette a mandátumot

Dr. Simon Miklós a közösségek és az infrastruktúra erősítését, illetve új munkahelyek létrehozását tűzte ki célul.

Ünnepélyes keretek között vette át mandátumát dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő a Nyírbátorban a polgármesteri hivatal dísztermében szerda délelőtt. Az eseményen a képviselő kiemelte: köszönet jár a választási bizottság és a választási iroda munkatársainak a precíz, kiváló munkáért, melyet a választás napján végeztek. Szeretné kifejezni háláját a polgármestereknek, valamint a Fidesz helyi szervezetében dolgozó vezetőknek és aktivistáknak, akik a segítették a munkáját. 

 

– Örömmel vettem át a mandátumot, mert ez kifejezi a választók bizalmát – mondta el lapunknak dr. Simon Miklós. – A választókerületünk a Fidesz-KDNP szavazatarányát illetően országos szinten benne van az első tízben, ez pedig egy csapatmunka eredménye. Ez megmutatja, hogy a közösségünk, az aktivistáink és a segítőink milyen sokat dolgoztak, valamint az eredmény azt is tükrözi, hogy a választópolgárok látták és méltányolták azt a rengeteg fejlesztést, ami az utóbbi időszakban történt a térségben. 

 

Kiemelt feladatok

 

A képviselő arról is beszélt, hogy a háború most egész Kelet-Európára árnyékot vet, így még nagyobb szükség van az összefogásra – az ukrán menekültek megsegítéséből pedig Magyarország, a megye és a választókerület is jelesre vizsgázott. Hozzátette: a következő időszakban három fontos célra szeretne koncentrálni: az értékteremtő közösségek megerősítésére, az infrastruktúra továbbfejlesztésére, valamint új munkahelyek  létrehozására.

 

– Az újfehértói és a szabolcsi gazdák megsegítése érdekében a Szabolcsi Alma Centrum építésének befejezése fontos feladatunk – emelte ki a beruházást dr. Simon Miklós. – Az a célunk, hogy legalább 1500 új munkahely létesüljön a választókerületben, megújuljanak közutak és középületek, intézmények épüljenek fel. Többek között Újfehértón piactér,  bölcsőde és egy hűtőház létrehozásán dolgozunk, Nyírbátorban pedig szeretnénk elkezdeni a körgyűrű tervezését, tovább fejleszteni az ipari park infrastruktúráját. Jelentős fejlesztéseket valósítottunk meg az elmúlt négy esztendőben: ezt a munkát szeretnénk folytatni azért, hogy a Nyírség élhető és a családok számára biztos otthont nyújtó térség legyen. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában