Nyíregyháza

2022.04.25. 12:48

Május 14-én Bringa Piknik!

Óriási bringás bulinak ígérkezik az immár ötödik, jubileumi Bringa Piknik.

Fotó: Dodó Ferenc

Az idei túra csakúgy, mint az eddigiek, az egészségről, a sportról és a jó hangulatról szól, egy kis turisztikával, bórkóstolással megspékelve. A közel 35 kilométeres menetről hétfőn Nyíregyházán, a városházán tartottak sajtótájékoztatót. A főszervező Pataki Mihály mellett nem kevesebb, mint négy polgármester foglalt helyet.

A rajt május 14-én, 9 órakor Nyíregyházáról a Kossuth térről indul, így elsőként dr. Kovács Ferenc polgármester kapta meg a szót, aki elmondta: valami ilyesmiről álmodott 7-8 évvel ezelőtt, amikor nagyméretű kerékpárút-hálózat fejlesztésbe kezdett a megyeszékhely, s kormányzati támogatásból megépülhetett a Nyíregyháza-Tokaj kerékpárút. Azóta nagyon sokan tekernek a két város között, valódi turisztikai kapocs létesült a számottevő idegenforgalmi potenciállal bíró városok közt, jelentős haszna van az infrastruktúra-fejlesztésnek.

Forrás: Dodó Ferenc

– Nyíregyházán majdnem 80 kilométernyi belterületi bicikliút épült meg, ehhez jött a Nyíregyháza-Tokaj szakasz – idézte fel a polgármester. – Mindez szervesen kapcsolódik a kerékpáros város koncepciónkba. Én magam is sokszor kitekerek Tokajba, és vissza, látom, hogy ellepik a bringások az utat – tette hozzá a megyeszékhely polgármestere. Majd megemlítette azokat a rangos kerékpáros rendezvényeket is (Tour de Hongrie, Michelin Bringafesztivál, Bringa város), amelyek a térségbe vonzzák a biciklis sport szerelmeseit.

Mint megtudtuk, Posta György, Tokaj polgármestere sem rest bringás ruhát ölteni, most is megígérte: kora reggel elkerekezik Nyíregyházáig és a rajtvonal mellől indul el kollégájával, dr. Kovács Ferenccel. Elhangzott, a tokaji térségben élők is szervesen bekapcsolódnak a rendezvénybe, s ma már egy közös turisztikai kínálat részét képezi a két térség. – Hatalmas fejlődés indult el nálunk az aktív turizmusban. Akik a kikapcsolódásnak ezt a formáját választják, gyalog, kerékpárral vághatnak neki a túraútvonalaknak, valamint a víziturizmus kínálta lehetőségekből is meríthetnek. A bringásoknak jó hír, hogy a Nyíregyháza-Tokaj közötti szakasz után nem kell leszállniuk a két kerekűről, megtehetnek hamarosan egy kört a Kopasz-hegy körül – mondta a polgármester, s megosztotta azt a hírt is: bővülnek a szálláslehetőségek városukban. Áprilisban új hotel nyílt, szeptemberre pedig elkészül egy 105 szobás ötcsillagos szálloda Tokajban.

Forrás: Dodó Ferenc

A Bringa Piknik egy nagyon jó hangulatú, közösségi rendezvény, ami mellé több polgármester szívesen mellé áll. Így van ezzel Szekeres József, Nyírtelek polgármestere is, aki a Tokaj-Nyíregyháza közötti kerékpáros szakaszt közlekedésbiztonsági szempontból emelte ki. Elmondta, megnyugtató, hogy biztonságban hajthatnak rajta az emberek, sokan biciklivel járnak dolgozni, s ez jó megoldás. Vannak kisebb csoportok is, akik szabadidejükben szívesen pattannak biciklire, ők egyszerűen szeretnek mozogni, igényük van rá.

A két jól bevált piknikpont egyike Nyírteleken lesz tehát, ahol vízzel, egy kis harapnivalóval kínálják meg a résztvevőket.

Majd az útvonalon tovább haladva a következő megálló: Rakamaz. A Rakamaz Teknősház Látogatóközpontnál meg lehet majd pihenni, elrágcsálni egy finom piros almát, és ahogyan Bodnár László ajánlotta, körül lehet nézni a Tisza parton.

– Örülünk, hogy ez az útvonal bekapcsolja településünket a térség turisztikai vérkeringésébe, a Morotva-holtágnál a természet szépségében gyönyörködhet a bringás, ha megáll és eltölt egy kis időt. Az a célunk, hogy megszerettessük a környéket a turistákkal – tette hozzá a városvezető.

Pataki Mihály főszervező néhány lényeges információval egészítette ki az elhangzottakat.

– A hagyományoktól eltérően egy kicsit korábbi időpontban, reggel 9 órakor indulunk, gyülekező 8 órától, senki le ne maradjon a rajtról – hívta fel a figyelmet. A cél: Tokaj, Fesztiválkatlan.Az idei Bringa Tusa akadályverseny nevezési díjából befolyt összegét jótékony célra, a Jósa András Oktatókórház gyermekosztályának ajánlják fel a szervezők. Újítás, hogy május 7-én, szombaton 13 órakor a BringaSzigetről (Nyíregyháza, Agyag utca 6.) szemétszedésre indul a csapat a Bringa Piknik útvonalán a környezettudatosság jegyében. 

KO

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában