Baktalórántháza

2022.04.08. 09:30

Minden megfogant életért imádkoztak

KM

A lelki adoptálás egyik pillanata

Forrás: Tóth Béla

Huszonegyedik alkalommal végeztek lelki adoptálást Baktalórántházán Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a római katolikus templomban imádságos lelkületű édesanyák, nagymamák. Jézus fogantatásának napján vállalták, hogy 40 hétig, vagyis 9 hónapon át – december 24-ig – mindennap imádkoznak egy már megfogant magzatért, akinek élete veszélyben van. 


– A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) helyi csoportjának kezdeményezésére először 2001-ben Juhász Imre atya baktalórántházi szolgálata idején volt lelki adoptálás. A hívek most Lázár István plébános atya vezetésével ünnepélyes fogadalomtétel mellett mondták el a lelki adoptálás szövegét – tájékoztatta lapunkat Némethné Csubák Éva, a KÉSZ helyi elnöke. 


– Kértük a Szentlélek segítségét, hogy a szülők hagyják meg gyermekük életét, s hogy olyan családi környezetbe születhessen, amely méltó az élethez. Az ígéretet tévők imádkoztak még az élet megbecsüléséért, védelméért. Ha csak egy magzat életben marad, már nem volt hiába az összefogás és a vállalás – tette hozzá a KÉSZ elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában