Évforduló

2022.05.21. 18:25

30 éves a Szent Imre katolikus iskola

Fennállásának 30 éves jubileumát ünnepli az idén a Szent Imre Katolikus Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Kollégium. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő többcélú nevelési intézmény szombaton ez alkalomból szervezett családi majálist a Sóstói Múzeumfaluban.

A rendezvényre több mint 1500 látogató érkezett: óvodások, kisdiákok, középiskolások és szüleik. Az esemény megnyitóján elhangzott: a város egyik legrégebbi és legsikeresebb iskolájának titka: az érték- és élményalapú nevelés, ahol az óvodáskortól a felnőttkorig végigkísérik a gyerek életét, személyiségének fejlődését.

Tormássiné Kapitány Ágotha igazgató rövid áttekintést adott az iskola történelméről, amelyben felidézte, elődjüknek a Királyi Katolikus Főgimnáziumot tekintik. Köszönetét fejezte ki az alapító atyáknak, mert amikor a rendszerváltás után egyházi tulajdonba és fenntartásba került az intézmény, erős alapokat raktak le, amelyre építkezhetnek ma is, s ezáltal folyamatosan bővülhetett a Szent Imre-iskola. A családi nap szabadtéri misével kezdődött, majd rengeteg színes program és játék várta a családokat.

Az eseményről szóló írásunkat a Kelet-Magyarország későbbi számában olvashatják.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában