Ukrajna

2022.05.20. 07:00

A háború sarkában jártak, segíteni mentek

Kijevben és Bucsán már elhallgattak a fegyverek, de végtelen kiszolgáltatottság maradt utánuk.

Matyasovszki József

Forrás: Apa László archívuma

Forrás: Apa László archívuma

 A napokban írtunk arról, miként vállalkoznak karitatív feladatokra az adventista hittestvérek szerte az országban, egy-egy láncszemeként a NEEKA Hungary Alapítvány, a NEEKA Ukrajna és más szeretetszolgálatok akcióinak. Közéjük tartozik Apa László budapesti vállalkozó, aki drága idejét és pénzét nem kímélve csatlakozott a segélyszállítmányok keletre juttatására szerveződött csapatokhoz. Vele tartott az erdélyi unokaöccse, László Sándor, valamint Bíró Róbert kárpátaljai adventi lelkész, aki tolmácsként is segítette a kis különítményt. 

Ott akartak lenni közöttük 

Apa László immár négy alkalommal utazott el a munkácsi logisztikai központig, ott rakva le rakományait, amikor a harmadik útja alkalmával szöget ütött a fejébe, hogy mehetne akár tovább is, közvetlenül a Kijevben és Bucsában roppant nehéz helyzetben élő rászorultakhoz. Természetesen semmiféle felelőtlen dolgot nem forgatott a fejében, egyházának vezetőivel meghányta-vetette a dolgot, és körlevélben is értesítették a gyülekezeteket. 

Apa László (balról) az ukrán idegenvezetővel

Forrás: Apa László archívuma


– Előbb tájékozódtunk, nehogy kiérve heves harcok közepette találjuk magunkat, és csak azután indultunk útnak, miután az említett városokból kivonultak az oroszok. Az út előtt persze egy másfél hetes adománygyűjtés kezdődött, amit én koordináltam. Amikor összeállt a járműveinket megtöltő mennyiség, benne a hazai és az ukrán NEEKA szervezet által hozzáadottakkal, május 12-ére kitűztük az indulást. Természetesen utánajártunk annak is, mire lenne a háború legázolta városokban szükség. Sokatmondó, hogy a lista első helyén gyufa és gyertyák szerepeltek. De vittünk a tönkretett áramhálózatú térségbe aggregátorokat, több ezer elemet, öt generátort, húsz tűzhelyet, hálózsákot, olajat, tésztát, cukrot, mindent, ami kellett. 

Örültek, hogy mentek 

– Fontosnak tartom leszögezni, hogy bár itthon szinte mindenki kockázatosnak ítélte a vállalkozást, főleg magyar rendszámú autókkal, bennünket semmiféle atrocitás nem ért, még hangos szóval sem illettek sehol. A katonák – látva, hogy humanitárius segélyszállítmányt viszünk – a legtöbb ellenőrző ponton csak intettek, ha meg is állítottak, igyekeztek mindenben segíteni. Ehhez még egy fontos adalék: Ukrajnában tudvalevően üzemanyagkrízis is van, másfél órát kell várni a kutakon 10 liter benzinért. De a mi autóinkat szinte kérdezés nélkül megtankolták, pedig 100 liter tartalékot a biztonság kedvéért „betáraztunk” – mondta el László. 
Átlépve a határon, a háborús területektől keletre még az volt a feltűnő, milyen békés minden, mintha háborúnak se híre, se hamva nem lenne. – A földeket mindenhol bevetették, megművelték, sorra hagytuk el a gazdagon termő búzatáblákat. Viszont Kijevtől úgy 70-80 kilométerre a kilőtt tankok már jelezték, háborús földön járunk. A felségjelüket megállapítani nem lehetett, később az idegenvezetőnktől tudtuk meg, hogy az ukrán veszteséget gyorsan eltakarították, a legyőzött orosz egységeket viszont az út mellett hagyták, nyilván nem véletlenül. Ugyan tartottunk attól, hogy esetleg felszaggatott úttest, bombatölcsér állja majd utunkat, de csak megperzselt, néhol megfeketedett útpályákat láttunk. 

A háború borzalmas képei 

– Bucsában viszont ennél is döbbenetesebb szörnyűségekkel kellett szembesülnünk. Az utcákon szétlőtt harci járművek, földig rombolt házak. Amott egy pékség romokban, másutt magukba roskadt logisztikai központok, csarnokok. Igyekeznek egyébként az utakat tisztán tartani, de a romok alól még senkinek se volt ideje kiemelni a halottakat. Láttunk 100 négyzetméteres pincét, ahol 200-300 ember másfél hónapig kényszerült összezsúfolódni. Olykor napokig világítás nélkül vártak, fel se mertek jönni a vaksötétből. Jártunk egy utcában, ahol egy 2,5 kilométeres szakaszon állítólag 100 orosz tankot lőttek szét egyetlen éjszaka alatt. Járműalkatrészek szétszóródva mindenfelé, az utca két oldalán ép ház nem maradt, az egyik tank fél motorblokk­ját több méterre pillantottuk meg egy magas fa ágai között – hallhattuk. 

Találat érte toronyház előtt, és tank motorblokkja a fán

Forrás: Apa László archívuma


Apa László elmondta, hogy a helyiekből megállás nélkül folyt a szó, ha az átélt szörnyűségekről kellett mesélniük. Ők pedig csak mentek mellettük, meg se tudva szólalni a döbbenettől, fotóztak, vagy éppen videóztak, ha lehetett. De a politikát mindenki kínosan kerülte, még az idegenvezetőjük is azonnal elhallgatott, amint a bucsai vérengzésekre terelődött a szó, aminek a híre Magyarországra is eljutott. 
– Szörnyű történeteket hallottunk Kijevben is, tank elé kötött emberekről, kegyetlenkedésekről, ezekről inkább nem is beszélnék. A húszéves kísérőnk, az egyik helyi lelkész fia egy alkalommal az édesapjával idős emberek megsegítésére indult, összegyűjtve az egyetem pincéjében akarták őket elszállásolni. Váratlanul belefutottak egy orosz egységbe, akik – látva, hogy civilek – szerencsére nem bántották őket. Arra nem mehetnek, mutattak az útirányunk felé, mert egy kilométer hosszan elaknásították a területet, de visszafelé sem volt tanácsos. Végül a 20 esztendős fiú átvezette a 17 embert – leghátul az édesapjával – az aknák földjén, több órán át araszoltak, de szerencsére nem esett bajuk. Nekünk is mindenhol azt tanácsolták, hogy ne térjünk le sehová az útról, mert aknák még bárhol lehetnek. 
– Hallottuk, hogy a Kijev környéki erdőkben sokáig bujkáltak kisebb, 8-10 fős csapatokban a hadtestjüktől lemaradt orosz katonák. Az egyikük rálőtt egy segélyeket szállító buszra, sajnos a sofőrje meg is halt. Nekünk már az is nagy biztonságot adott, hogy a külügyminisztériumból – miután minden adatunkat megadva regisztráltattuk magunkat a külügyi tárca honlapján – mindig jött sms-ben a kérdés: biztonságban vagyunk? Ha két órán belül nem jeleztünk semmit, telefonon külön is felhívtak – mondta el László, majd hozzátette: 
– A Belső-Ukrajnában szenvedőknek óriási fizikai és lelki segítséget jelentett, hogy elmentünk hozzájuk, többször is hangot adtak annak, mennyire hálásak a magyar embereknek. Megígértük nekik, hogy visszamegyünk, mert várnak, és mert semmi sem igaz abból, hogy gyűlölnék a magyarokat. 
 

Borítókép: Épületromok a városokban és szétlőtt harci járművek az utak mentén | Fotó: Apa László archívuma

Címkék#Ukrajna
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában