Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.05.04. 20:00

A sofőrnek is jár a pihenő

Szabolcs-Szatmár-Beregben 40 millió forintnál is többet fordítanak a korszerűsítésre.

LTL

A Volánbusz a buszsofőrök kedvében jár a rekonstrukciós programmal

Fotós: MW

A Volánbusz a buszsofőrök kedvében jár a rekonstrukciós programmal

Fotós: MW

Tavaly nagyszabású rekonstrukciós programot indított a 18 ezer munkavállalót foglalkoztató Volánbusz a munkahelyi pihenő- és étkezőhelyiségek felújítására. A két év alatt országszerte közel 280 helyszínen több mint 650 millió forint értékben újulnak meg ezek a helyiségek. 

– A program célja egyértelmű: kollégáink munkahelyi környezetének javítása, a komfortosabb körülmények kialakítása – kezdte reagálását érdeklődésünkre a Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. 

Szabolcs-Szatmár-Beregben a két év leforgása alatt 40 millió forintnál is többet fordítanak 9 helyszínen a korszerűsítésekre. 

Székek, szekrények és hűtők 

– Tavaly a kisvárdai autóbusz-állomás helyiségeit festettük ki, és munkatársaink részére – ideértve a műszaki telephelyünkön dolgozó kollégákat is – konyhai gépeket, illetve háztartási eszközöket szereztünk be. Ugyanez mondható el a fehérgyarmati és a mátészalkai autóbusz-állomásnál is. Székeket, szekrényeket és étkezőasztalokat vásároltunk a nyírbátori autóbusz-állomáson dolgozók részére, Nyíregyházán a székek mellé új konyhai berendezéseket és hűtőket is kaptak a Szalag utcai helyiségekben, az Állomás téren, valamint az autóbusz-állomáson dolgozó kollégáink. Összességében azt mondhatjuk, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tavaly 20 millió forint összegben újultak meg a frontvonalban dolgozó kollégák pihenő-, tartózkodó-, étkező- és vizesblokkos helyiségei. 

Tisztasági festés is lesz 

A felújítási program az idén hat helyszínen folytatódik a megyében. 

Komfortosabbak lettek a körülmények
Forrás: Volánbusz

– Nyíregyházán és Nyírbátorban tisztasági festést kap az autóbusz-állomás gépkocsivezetői pihenője, Mátészalkán ugyancsak az állomás gépkocsivezetői pihenőjében cseréljük a szalagfüggönyt és a tálalószekrényt, valamint zárható szekrények beszerzését is tervezzük. Kisvárdán a műszaki telephelyen lesz tisztasági festés, és ide is új székek érkeznek, az autóbusz-állomáson dolgozók pedig további konyhai gépeket és háztartási eszközöket kapnak. A vásárosnaményi állomás munkatársainak további székeket és konyhai berendezéseket is vásárolunk. A tervek szerint a korszerűsítési munkák, illetve kisgépek, felszerelések, új bútorok és használati eszközök beszerzésére ebben az évben 20 millió forintot fordítunk.  
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában