Kótaj

2022.05.20. 08:18

Bibliaismeretből vetélkedtek

Eseményeket állítottak sorrendbe, családfákat készítettek a diákok.

KM

 „Egymást kitartóan, tiszta szívből buzgón szeressétek!” (Péter 1:22). Ezt a bibliai idézetet választotta a napokban megrendezett bibliaismereti versenyének mottójául a kótaji István Király Baptista Általános Iskola tantestülete. Ez a gondolat megfogalmazza az oktatási intézmény egyik fő nevelési célkitűzését: egymás elfogadását, szeretetét, kölcsönös tiszteletét.

A szív és az értelem könyve 

Az elmúlt két évben a pandémia miatt a vetélkedők átkerültek online térbe, ezért volt a kótaji iskola számára nagy öröm, hogy május 6-án újra megrendezhették a VII. Országos Baptista Bibliaismereti Verseny döntőjét, amit két levelezős forduló előzött meg. Ezek eredménye alapján 13 iskola 45 csapatának 180 tanulója mérte össze tudását a településen. 
– A felkészülés során a gyermekek elmélyültek a Szentírás megismerésében, tanulmányozásában. Ennek a versenynek az a küldetése, hogy a diák felfedezze az önmagában rejlő Bibliát, amely nem más, mint a szív és az értelem – tájékoztatta szerkesztőségünket Deák Szvetlána Ágnes igazgató. 
– Bibliaismereti versenyünket dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke nyitotta meg, majd Durkó István, a Magyarországi Baptista Egyház misszióigazgatója mondott bátorító, igei üzenetet a résztvevőknek. Paróczi Zsolt, a Magyarországi Baptista Egyház oktatási szaktitkára imában kért áldást rendezvényünkre. A diákok változatos, életkoruknak megfelelő, izgalmas, nem mindennapi feladatokat oldottak meg: bibliai események sorrendbe helyezése, egyházi ünnepek és időpontjaik párosítása, a Biblia könyveinek szétválogatása, a teremtés napjainak és eseményeinek párosítása, a bibliai családfa megalkotása. 

Méltóképpen képviselték 

– A diákok tudásuk legjavát adva bizonyították, hogy méltóképpen képviselték iskolájukat e rangos eseményen. A gyerekek mosolya, boldogságtól sugárzó arca örömmel töltött el bennünket. Reméljük, az idén is elégedetten távoztak iskolánkból – tette hozzá az intézmény vezetője.
 

Borítókép: Versenyzés közben | Fotó: iskola

Címkék#vallás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában