Lelki többletet ad

2022.05.13. 19:13

Cooper több mint vakvezető kutya: lelki társ

Anna megbékélt az állapotával, s igyekszik tartalmas életet élni.

SZA

Anna és társa, Cooper

Anna és társa, Cooper

Petrus Annával a múlt héten egy egészségnapon találkoztam: kutyusa, a csokiszínű labrador pillanatok alatt belopta magát az eseményen részt vevők szívébe, a fiatal nyíregyházi lány pedig széles mosollyal konstatálta, hogy Cooper megint ellopta a show-t. Kezdi ezt megszokni, de persze egyáltalán nem bánja, sőt! Azért jöttek el a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának sportnapjára, hogy meséljen az életéről: a nehézségekről, az akadályokról, a jogi diplomái megszerzéséről, és arról, mennyi mindent képes megoldani egyedül – vagy éppen Cooperrel. 


Megbékélt az állapotával 


Merthogy Anna vak, 12 éves kora óta semmit sem lát. Azelőtt meg tudta különböztetni a nagy betűket, a színeket, felismerte az arcokat, ám akkor bevérzett a szeme, s azóta teljes sötétségben él. De ez a megállapítás kizárólag a látására vonatkozik: utazik, tanul, dolgozik, kirándul, s igyekszik úgy élni a mindennapjait, mint bárki más. Szinte mindent képes egyedül megoldani, amit pedig nem, ahhoz segítséget kér – ez ma már nem esik nehezére. Szeretné megmutatni, hogy ő is ér annyit, mint mindenki más, és mert maximalista, olyan dolgokat is véghez visz, amire az ép, egészséges emberek közül is csak kevesen képesek. 


Ilyen például a jogi diplomája, amihez egy adatbiztonsági szakjogász végzettség is társul, és mert szereti a kihívásokat, újabb szakjogász képzést kezdett el. Ez persze nem sikerülhetett volna a családja és a barátai nélkül, akikre természetesen nemcsak akkor számíthat, ha tanulásról van szó: nélkülük aligha lehetne ennyire életvidám és optimista, s nem tudta volna elfogadni, hogy a sors megfosztotta a színektől, a fényektől, az arcoktól. 


– Kamasz koromban szembesültem vele igazán, hogy nem élhetek olyan életet, mint amilyet szeretnék, és végig kellett mennem egy gyászfolyamaton: elveszítettem a látásomat, s meg kellett ezzel békélnem. Hosszú időbe telt, és amikor nem tudok valamit egyedül megoldani, visszatér ez az érzés, s olyankor padlóra kerülök. Túl sokat várok el magamtól, és mindenáron igyekszem bebizonyítani, hogy nem érek kevesebbet azoknál, akik látnak – mondta Anna, aki arról is mesélt, milyen nehézségeket kellett leküzdenie ahhoz, hogy megszerezhesse a diplomáit. 
 

Csirkecsont úton-útfélen 


– Amikor elkezdtem a jogi egyetemet, a tananyagokat felolvasták egy kazettára – nagy köszönet jár ezért a Fehér Bot Alapítványnak –, később az egész család scannelt, utána jött a karakterfelismerő berendezés, a képernyőolvasó program: egyszóval nem volt egyszerű folyamat. Volt, amikor be is akartam fejezni, de olyankor jött a testvérem, és lelket öntött belém, nem is tudom, hányszor mondta: Anna, meg tudod csinálni. Igaza lett, ma már jogászként dolgozom, tudok főzni, egy színfelismerő eszköz segítségével mosni is, ami miatt időnként kiborulok, az az, hogy az interneten lévő dokumentumok egy része nem akadálymentes. 


– A közlekedés is okoz bosszúságot, Nyíregyházán például nem minden lámpa „beszél”, vagy ha igen, több helyen is csak halkan, így sokszor veszek egy nagy levegőt, és elindulok, bízva abban, hogy nem ütnek el. Cooper ebben is nagy segítség, bár nem egyszer előfordul, hogy nekem kell vigyáznom rá. Olyan sokan dobálnak ki ugyanis ételmaradékot – nem egyszer csirkecsontot –, hogy nagyon résen kell lennem, hogy ezeket ne nyelje le. Vannak, akik ráengedik a kutyájukat, de ő ezt jelzi előre, így fel tudunk készülni a nehezebb szituációkra – mesélte Anna, aki sokáig gondolkodott azon, hogy legyen-e vakvezető kutyája, de végül elhatározta magát, beadta az igényét, Cooper pedig 2020. december 1-je óta van vele. 
 

Lelki többletet ad neki 


– Számomra sokkal többet jelent egy vakvezető kutyánál. Lelki többletet ad, és bízom benne, hogy én is neki. A társamnak tekintem: segít közlekedni, de ha leejtek valamit, azonnal ugrik és hozza – mondta Anna, akinek az emberekkel kapcsolatban jó és rossz tapasztalatai egyaránt vannak. 
– Van, amikor azonnal érkezik a segítség, de olyan is előfordul, hogy negyed óráig kell kiabálnom, amíg odajön valaki. Volt idő, amikor ez bántott, de ma már másképp gondolkodom erről. 
 

Vidáman, mosolygósan 


– Igyekszem minél tartalmasabb életet élni, a legtöbbször vidám vagyok és mosolygós, amiben óriási szerepe van annak, hogy sok olyan ember van körülöttem, akiket szeretek, akikben megbízom. A Vit-Active Egyesület, vagy a már említett Fehér Bot Alapítvány sok kiváló programot szervez nekünk, de a barátaim, az édesanyám és a testvérem is mindenben támogatnak. Lehet, hogy magukban ők is meggyászolták azt, hogy elveszítettem a látásomat, de ezt velem soha nem éreztették: mindig is úgy kezeltek és úgy kezelnek, mintha semmi bajom nem lenne. Én pedig éppen így élem az életem. 


Kevés kapcsolódási pont


– Tudom, hogy a többségi társadalom nem tud mit kezdeni a fogyatékkal élőkkel, talán azért is, mert a legtöbben elszeparálva élik a mindennapjaikat, így nincsenek kapcsolódási pontok. Én megpróbálok tenni azért, hogy lebontsuk a falakat, például érzékenyítő előadásokat tartok iskolásoknak. Azért fontos a fiatalokkal beszélni erről, mert ők a jövő munkaadói és munkavállalói, ezért mindenképpen tudniuk kell, hogy a fogyatékkal élők ugyanolyan értékesek, mint bárki más.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában