Nyíregyháza

2022.05.03. 11:30

Feltölti őket a hallgatók szeretete

Bochkorék Nyíregyházán várták a rajongókat, a héten bejárják az országot.

VNA

A leglelkesebb hallgatók hétfő reggel is már 6 órakor együtt indíthatták a napot kedvenc rádiósaikkal – sőt, a szerencsés nyíregyházi rajongók személyesen is találkozhattak kedvenceikkel. A Retro Rádió Bochkor című reggeli műsora a héten elindította a Szívesen! turnét, melynek első állomása a szabolcsi megyeszékhely volt. Az adás után a két műsorvezető, Bochkor Gábor és Lovász László lapunknak többek között arról is mesélt, hogy milyen érzés személyesen találkozni a hallgatókkal, és milyen emlékeik, élményeik vannak Nyíregyházáról. 

Merülés a cápákkal 

– Kitaláltuk, hogy ezen a turnén minden helyszínen személyesen is meglátogatjuk a legnagyobb rajongóinkat, viszünk nekik egy nagy ajándékcsomagot és eltöltünk együtt egy kis időt – mondta el Bochkor Gábor. – Így már vasárnap délután megérkeztünk, hogy elmehessünk Bujra hallgatónkhoz, Zoltánhoz, akit a feleségén keresztül találtunk meg. Már ott volt a baráti társaságuk és együtt beszélgettek, amikor betoppantunk. Zoltánnak ez egy igazi meglepetés volt, fogalma sem volt róla, hogy megyünk, alig akarta elhinni, nagyon aranyos volt. Sőt, olyan lelkesek voltak, hogy még hétfő reggel is eljöttek a turnéállomásra. 


– Sajnos vasárnap este már nem volt idő városnézésre, mert nagyon későn értünk a szállodába – fűzte hozzá a műsorvezető. – Azt azonban így is láttam, hogy milyen sokat szépült Nyíregyháza! Korábban sokszor jártam itt, még előző rádióműsorokkal, és nagyon jó emlékeim vannak innen. Például valamikor ezer éve rajthoz álltam itt egy gokartversenyen Palik Laci ellen, de végül Héder Barna nyert és a Bumeránggal is többször jártunk a városban. Emlékszem, hogy Miló Viki, aki még akkor itt lakott, egyszer eljött hozzánk a stúdióba, illetve a Nyíregyházi Állatparkból is jelentkeztünk egyszer egy műsorral, ahol Boros Lajos lemerült a cápák közé. Nem csak a munka miatt jártam erre, az állatparkot a kislányommal és az anyukájával is meglátogattam már. 
Lovász László – ahogy ő fogalmazott – amikor az utazásait tervezte, Nyíregyházát és környékét eddig méltatlanul elhanyagolta, de nagyon tetszett neki a város, így biztosan visszatér majd, különösen az állatparkot és a Lego-gyárat nézné meg közelebbről. Az adás alatt pedig szuperül érezte magát, a ragyogó napsütés és ez emberek lelkesedése nagyon jó hatással volt rá. 

Arcok a nevek mellé 

– Mérhetetlenül nagy az a szeretet, amit kapunk ilyenkor – hangsúlyozta Lovász László. – Teljesen más, amikor reggelente bemegyünk a stúdióba és csináljuk a megszokott dolgunkat, hogy mindenki boldog legyen. Amikor viszont szemtől szembe találkozunk a hallgatókkal, és megtapasztaljuk, hogy milyen fontos része vagyunk az életüknek, az hihetetlenül jó érzés. 
A két műsorvezető arról is mesélt, hogy sok hallgató szinte családtagként, barátként tekint rájuk, és úgy is kezelik őket, amikor találkoznak. A stúdióból csak SMS-ekkel tartják a kapcsolatot a rajongókkal, és sokuk már régi ismerősként írja nekik rendszeresen az üzeneteket. Aztán, amikor turnéra indulnak, és bemutatkozik nekik egy hallgató, hogy „én vagyok Joci, a bordíler”, végre arcokat is tudnak csatolni a becenevekhez – ez pedig elképesztő élmény. 

Folytatják a turnét 

– Sokszor már nekünk is olyan, mintha régi barátokat köszöntenénk – fűzte hozzá Bochkor Gábor. – Vasárnap például, amikor a buji családnál voltunk látogatóban, a hölgy, Kriszti elmesélte nekem, hogy 13 éves kora óta hallgat engem. Pedig ma már egy felnőtt nő, édesanya! Ezeket a sztorikat hallani, és megtapasztalni a hallgatók szeretetét, ez nekünk is kell. Ilyenkor feltöltődünk. 
Erre pedig most lesz lehetőségük: a Szívesen! turné egész héten folytatódik: Nyíregyháza után még Békéscsabán, Szolnokon, Győrött és Kaposváron indíthatják a reggelt az érdeklődők Bochkor Gáborral és Lovász Lászlóval. 
 

Borítókép: Bochkor Gábor a Kelet-Magyarországot is fellapozta adás közben | Fotó: Dodó Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában