Kutyás versenynap

2022.05.09. 20:00

Fókuszban a móka – bárki versenyezhetett

Izgalmas és vidám feladatokkal vártak kezdőket és haladókat egyaránt.

VNA

Fotó: Dodó Ferenc

A májusi napsütést kihasználva számos két- és négylábú látogatott el az Oroson első alkalommal megrendezett Fókuszban a Móka jótékonysági kutyás versenynapra szombaton. Az eseményt a Fókusz Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezte. 


– Az egyesületünk 2020-ban alakult. Mint ahogyan a nevünkben is benne van, mentő- és segítőkutyák képzésével foglalkozunk, utóbbin belül pedig terápiás ebeket képzünk. A mentőkutyákkal eltűnt személyek keresésénél tudunk segíteni – mondta el lapunknak a helyszínen Simon Emese, az egyesület elnöke. 
 

Közös feladatok 


– A szombati eseményünk egy jótékonysági rendezvény volt, a verseny nevezési díjával az egyesület működését támogathatták a résztvevők. Az volt a célunk, hogy egy mókás, sok nevetéssel teli napot szervezzünk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kutyásoknak, ahol mindenki kötetlenül ismerkedhet másokkal, és mindenki megtalálja a számára legjobb próbatételeket. 


– Az engedelmes versenyszámokat hobbi, kezdő és haladó szinten is teljesíthették a vállalkozószellemű gazdik. A kategóriák között lényeges különbség, hogy a hobbinál bármikor jutalmazhattak a gazdik, a kezdőnél csak a feladatok végén, míg haladó szinten már egy komolyabb pályamunkát láthattunk a versenyzőktől. 


– Az apportversenyen mindenféle játékot és használati tárgyat szórtunk szét a pályán, a nevezőknek pedig egy percük volt, hogy behozzák azokat a kutyájukkal – fűzte hozzá. 


A mókás akadálypályát az ebnek és a gazdinak közösen kellett teljesítenie, a trükkversenyen pedig azt nézte a zsűri, hogy egy perc alatt mennyi trükköt tud végrehajtani a kutyus. Érdekes versenyszám volt a behívás élelemfolyosón: ezt úgy kell elképzelni, hogy az oldalra, sorban kirakott tányérokba finom jutalomfalatokat helyeztek el, és ezek mellett kellett a kutyatulajdonosnak magához hívnia kedvencét – anélkül, hogy az elcsábult volna. 
 

Tökéletes egyensúly 


A feladatokat úgy alakították ki, hogy jól szocializált kutyával mindegyik versenyszám teljesíthető legyen, valamint a gyerekek és idősebbek is könnyedén részt vehessenek a tudáspróbákon. Akik nem akartak versenyezni, azok a kutyaiskolás, a puller-, a mentőkutyás és terápiáskutya-bemutatókon szórakozhattak. 
– Az én kutyás karrierem 2002-ben kezdődött, akkor kezdtem önkénteskedni az Állatbarát Alapítványnál, ez az időszak 13 évig tartott. A mentőkutyák iránti szerelem pedig akkor jött, amikor elkezdtem a mentőtiszti főiskolát. Ezt már 12 éve csinálom: amellett, hogy mentőszolgálatnál dolgozom, mentőkutyázom és terápiáskutya-felvezető is vagyok – mesélte Simon Emese. 


– Jelenleg négy kutyám van, közülük hárman aktívak, de egyikük lassan „nyugdíjas” lesz – tette hozzá. – A két mentőkutyám közül az egyiknek emelt szintű területi és romkutató vizsgája van, illetve most készülünk a terápiás vizsgára. 


– Zora, a harmadik kutyusom terápiás kutya, vele is elkezdtük a mentőkutya­képzést, amibe sajnos a vírushelyzet bezavart. A negyedik Zora kölyke, még csak egy 11 hónapos kiskutya, belőle is terápiás kutya lesz. Úgy érzem, hogy a mentő- és a terápiás képzések remekül kiegészítik egymást. A mentőkutyás feladatok mindig nagyon gyorsak és pörgősek, azonban utóbbinál le kell higgadni és koncentrálni kell. Azt gondolom, hogy az én kutyáim nagyon jól megtalálták ezt az egyensúlyt.

Címkék#kutya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában