Párthírek

2022.05.17. 11:58

Időközi önkormányzati választás – kedden bejelentették a Fidesz-KDNP jelöltjei

Június 26-án időközi önkormányzati választást tartanak Nyíregyházán az 1-es és a 3-as számú választókerületben.

 Az induláshoz szükséges ajánlásokat már össze is gyűjtötték a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei, akiket dr. Kovács Ferenc polgármester mutatott be kedden sajtótájékoztatón. – Az 1-es számú választókerületben dr. Ulrich Attila alpolgármester, a 3-as számú választókerületben Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja indul. Mindkét jelölt több cikluson át részt vett, és jelenleg is részt vesz a képviselő-testület munkájában, közgyűlési tagként, alpolgármesterként fontos ügyek mellé áll. Olyan jelölteket választottunk, akik aktív részesei a város fejlődésének, sokat tesznek eredményeinkért, s vannak terveik a jövőre nézve is – emelte ki a polgármester. Hangsúlyozta: a megyeszékhely stabil fejlődési pályán áll, s hogy ez így is maradjon, ahhoz a városvezetésnek a közgyűlésben továbbra is biztos többségre van szüksége. A sajtótájékoztatón mindkét jelölt megtiszteltetésnek nevezte, hogy elindulhat egyéniben. Mint mondták, érzelmileg is kötődnek a választókerülethez, s szeretnék képviselni az ott élők érdekeit, elképzeléseit.  

Címkék#választás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában