Nyíregyháza

2022.05.26. 11:32

Jónak ítélték meg a közbiztonságot

Tavaly tizenegy rablást regisztráltak, az elkövetők kilétét mindegyik esetben felderítették.

Fotó: Pusztai Sándor

Miközben a májusi napfény cirógatta a Kossuth téri járókelőket csütörtök délelőtt, a városháza Krúdy-termében tapsvihar söpört végig: a közgyűlés díjátadásokkal kezdődött el. A Város Sportjáért Kovács „Bütyök” József-díjat vehetett át Dajka László a kimagaslóan eredményes sportszervező munkája elismeréseként. A munkáját jelenleg a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft.-nél végzi, és közel húsz éve szervezi a városi kispályás bizottság elnökeként az ország egyik legnagyobb szabadidős rendezvénysorozatát, a kispályás labdarúgó bajnokságot – mintegy 3500 igazolt labdarúgóval. Megalapította a Szépkorúak Nyírsulis Sportklubját, melynek elnöke. Szintén a nevéhez fűződik a már negyedszázadot is megélt Mikulás- és Nyuszi-futás. Ötletgazdaként évente általában 25-30 sportrendezvény szervezését és koordinálását végzi a munkatársaival. A Nyíregyháza Város Közbiztonságáért Sztárek Ferenc-díj Illés György r. alezredest illeti, aki 1989-től tagja a rendőrségnek. Az eltelt 32 év alatt mindvégig a Nyíregyházi Rendőrkapitányság állományában dolgozott a város és a térség közbiztonságáért, 2011 februárjától a bűnügyi osztály vezetője.
Az általa irányított szervezetben „csapatot” épített, összekovácsolta az állományt.

– Nyilván a legjobb helyre került a díj, amihez gratulálok. Ez egy üzenet a rendőröknek, hogy érdemes hosszútávon tisztességesen tevékenykedni, hiszen elismerik a munkánkat – kezdte felszólalását Tóth Attila r. alezredes, kapitányságvezető. A napirendi pontban a megyeszékhely közbiztonságának helyzetéről, a tavalyi intézkedésekről tartott tartalmas beszámolót, amihez 47 oldalas írásbeli összegzés társult.

– Ha röviden akarok értékelni, akkor azt mondom: Nyíregyháza közbiztonsága jó és szilárd. Az a törekvésünk, hogy még jobb és még szilárdabb legyen. Nem akarjuk az adatokat más városok mutatóihoz hasonlítani, az itt élőknek szeretnénk megfelelni. A regisztrált bűncselekmények száma tavaly 5,5 százalékkal emelkedett. Ebbe az is beletartozik, hogy sok ittas vagy eltiltott vezetővel szemben intézkedtünk. Tizenegy rablást regisztráltunk, az elkövetők kilétét mindegyik esetben felderítettük. A legérzékenyebb terület az, ha a lakosok javai kerülnek veszélybe. A lopások, a lakásbetörések száma csökkent.

Jeszenszki András, a Szövetségben Nyíregyházáért frakcióvezetője kiemelte, hogy érzékelhető a fokozott rendőri jelenlétet a közterületen. Megköszönte a rendőrök elkötelezettségét, hivatástudatát és együttműködését.

Halkóné dr. Rudolf Éva, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője rendkívül szemléletesnek tartotta az írásos beszámolót és a szóbeli kiegészítést, dicsérte a köz biztonságáért végzett áldozatos munkát.

Tájékoztató hangzott el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház szakmai munkájáról is.

– A járvány nehézzé tette az elmúlt két évet. Állták a dolgozóink a rendkívüli terhet. Voltak megrázó veszteségeink, ez mély nyomot hagyott az intézmény vezetésében – mondta dr. Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. – A felelős gazdálkodásra is jelentős hatással volt a Covid-járvány, hiszen jelentős többletköltséget generált. A humán erőforrást biztosítottuk. Több fejlesztést hajtottunk végre az elmúlt időszakban, gyarapodott a kórház eszközparkja -tette hozzá.
Majd ezután előterjesztés hangzott el a közterületi térfigyelő kamerák elhelyezésére kijelölt helyszínek jóváhagyására, amit a képviselők elfogadtak, így újabb 33 figyelő „szemmel” nőhet a kapacitás.

Fókuszban a mentősök

Ilyés György megyei vezető mentőtiszt az Országos Mentőszolgálat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kirendeltségének tevékenységéről tartott tájékoztatót. Elmondta, hogy 19 mentőállomás tartozik hozzájuk, a nyíregyházi az idén 75 esztendős. Összesen 472 munkavállaló és 50 mentőgépjármű alkotja a megyei állományt. Tavaly 83803 feladatszámot regisztráltak, ez 6 százalékkal több az előző évinél. Részt vettek a Covid-határellenőrzésnél, a belépő forgalom egészségügyi szűrésében, a menekültek ellátásában.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában