Nyíregyháza

2022.05.24. 12:41

Jósavárosi járdafelújítás (fotók)

Nem kell majd folyton a lábak elé nézni a Jósaváros legszebb tömbbelsőjének járdasorán.

Platánfák árnyas lombjai alatt, bokros, cserjés szabadidő térben mindig nagy az élet a Jósaváros egy immár magasan frekventált szegletében. Mintha nem is lakótelepen járnánk, ez az Eperjes utca, a Korányi Frigyes utca és a Gádor Béla köz határolta terület egy kis zöld sziget a szép, új homlokzatú házgyárak rengetegében. Szeretik is az itt élők, és manapság már az eddigieknél is jobban ragaszkodnak hozzá, hiszen évek óta szépül, fejlődik, gazdagodik. Ottjártunkkor élénk gyerekzsivaj fogadott, igazolva, hogy mindez itt – különösen nyáron – szinte maga a paradicsom. Már csak egyetlen dolog hiányzott ezekből a tömbbelsőkből, a zavartalan közlekedést biztosító járdák, amelyeket az erre járók az évtizedek során igencsak megkoptattak, hiszen valamikor a 1970-es évek végén készültek. Erre pedig már nem sokat, egy hetet ha várni kell, ugyanis a város járdafelújítási projektje a végéhez közeledik. Ennek örömére tartott sajtótájékoztatót a területen hétfőn dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, és Halkóné dr. Rudolf Éva, a közgyűlés Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának elnöke, a térség önkormányzati képviselője.
A közel 47,5 milliós beruházást 50 százalékban a Belügyminisztérium támogatta, így ehhez a pénzhez már nagyságrendileg csak a 23,7 milliót kellett hozzátennie.


– Nagyon fontossá vált ez a beruházás, jobb lett volna, ha már 2010 előtt megvalósul, de végül ránk maradt ez a szép feladat, amit több ütemben oldottunk meg – mondta el a sajtónak dr. Kovács Ferenc a sajtótájékoztatón. – Legutóbb a kosárlabdapálya átadóján jártunk itt, azelőtt pedig a játszótér és a szabadtéri kondipark készült el. Elvégeztük a parkosítást, és az utolsó elem most valósul meg, ez pedig nem más, mint a járdák rendbetétele. Erre is nyertünk pályázati forrást, amely a költségek ötven százalékát fedezi. Nyíregyházi kivitelező végzi a munkát, és bár a határidő a jövő héten lejár, de úgy tudom, minden elkészül határidőre, így lesz egy szép járdánk. Nagyon sokan élnek itt, sok a gyerek és az idős, régi tervünk volt ez itt az emeletes házak között, és most végre meg is tudjuk valósítani. Ezzel a mozzanattal már teljes körűen lezárható a parkosítás is, rendbe hozzuk a tér minden négyzetméterét az itt élők örömére – foglalta össze a városvezető a legfontosabbakat.
– Picit visszatekintve azzal kezdeném, hogy a városvezetés nagyon nagy hangsúlyt fektet a közösségi terek, játszóterek, járdák utak megújítására. Ennek az elgondolásnak és elképzelésnek 2014-től már kézzelfogható jelei is voltak – mindezt már Halkóné dr. Rudolf Éva tette hozzá az elhangzottakhoz. – Ha visszatekintünk az időben, és megnézzük, hogy milyen fejlesztések történtek – Csaló köz felújítása, 2014-ben elkészült a kerékpárút a Korányi Frigyes utcán, majd később teljesen sikerült felújítani a Kosbor utcát – akkor láthatjuk, hogyan váltottuk az elképzeléseket tettekre. Ennek a térnek 2018-tól kezdődött el a rekonstrukciója: új játszótéri elemek kerültek ide, a növényzet is teljesen megújult, földet cseréltünk, a régi cserjék helyére újakat tettünk, lett öntözőrendszer és új padokat raktunk ki. Később megépült a Kneipp-park, ebben az évben a kosárligetet is átadtuk, most pedig ennek a játszótérnek a teljes környezete válik befejezetté. Azt szoktam mondani, hogy az itteni több mint játszótér, ez inkább már közösségi tér. Itt nem csak a gyerekek időznek, hanem sokkal szélesebb rétegeket szolgál ki azzal, hogy körben teljesen megújul a járda. Megérett már erre, akik itt közlekednek, tudják, hogy a platánsor gyökerei is felnyomták imitt-amott, illetve az első között épültek ezek a szakaszok a városban, muszáj volt elvégezni a rekonstrukcióját – magyarázta a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság elnöke.
A felújítás során a repedezett, töredezett járdaburkolatot és szegélyeket teljesen, azaz 659 méter hosszan elbontották, és úgy raknak a helyükbe 2160 négyzetméteren újakat, hogy megtartják a járdák eddig megszokott geometriáját. Melléjük mindkét oldalon kerti szegélysor kerül. A sajtótájékoztatóra a homokos kavicsréteg már szinte teljes egészében az újonnan lerakott szegélykövek közé került, az úgynevezett CKT betonréteg elhelyezése, és az aszfaltozás az előttünk álló hét feladata lesz. Ha minden elkészül, a lakosság életminősége nagyban javulni fog, ezáltal a környéken kínált szolgáltatások is kényelmesen elérhetővé válnak. 

Címkék#Jósaváros

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában