Ibrány

2022.05.24. 08:48

Maguknak bizonyítottak a kihívás résztvevői

KM

Fotó: Jaszay Laszlo

Első alkalommal rendeztek futóversenyt a kihívás napja apropóján Ibrányban május 21-én. Bár reggel az aranyat érő májusi eső öntözte a földeket, a csapadék nem vette el a nevezők kedvét, szép számban jelentek meg a Nagyerdő végénél felállított rajtnál. 

Két távot is vállaltak 

Bodnár Dóri vezetésével melegítettek be a résztvevők, majd megkezdődött a barátságos verseny. 
Először az iskolás korosztály kezdett. A gyermekek hamar teljesítették az Almáskert bejáratáig tartó távot, de némelyik fiatalnak ez nem volt elég. A diákok közül ugyanis többen úgy döntöttek, folytatják a futást, és lefutották a felnőttek távolságát is, ami hét kilométeres szakasz volt a tiszai töltésen a strandlejárójáig. A célban Trencsényi Imre, Ibrány polgármestere várta a versenyzőket, majd megköszönte a résztvevők, a segítők és nem utolsósorban a szervezők munkáját. 
Beszédében kiemelte, büszke arra, hogy településen egyre többen mozognak, így igazi sportkedvelő várossá vált Ibrány. Bár a kiírás szerint ez egy futóverseny volt, a résztvevők másképpen élték meg a táv teljesítését, elsősorban maguknak kívántak bizonyítani. A remek hangulatú eseményen a barátságos jelleget fokozta, hogy a jelenlévők egymást is biztatták, így mindenki kellemes élményként élte meg a kihívást. 
A szervezésben és a rendezésben közreműködött az Ibrányi Rendőrőrs, az Ibrányi Polgárőr Egyesület, ifj. Bogár Ferenc, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Felsőszabolcsi Szakaszmérnökség területi felügyelője, valamint Matyasovszki Tímea, Bodnár Dóri és Szikora Ildikó. 
A szervezők köszönik mindenki segítségét, s ígérik, hogy jövőre folytatják. 

 

Borítókép: A verseny egyik pillanata | Fotó: művelődési ház

 

Eredmények

Gyermekek: I. Hamvai Marcell, II. Hüse Luca, III. Imre Ádám 
Felnőttek: I. Hornyik Zsombor, II. Nagy Miklós, III. Szakáts Áron 
 

Címkék#futás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában