Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.05.05. 10:09

Megyei közgyűlés

Fotó: Pusztai Sándor

Ülésezik a megyei közgyűlés, a testület a meghallgatja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság előző évi beszámolóját, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság 2021-es évről  szóló munkáját, valamint a megyében működő büntetés-végrehajtási intézetek tevékenységéről szóló tájékoztatást. 

Forrás: Pusztai Sándor

 

Derekasan helytálltak a rendvédelmi szervek - Új kihívás a határ menti  humanitárius segítségnyújtás

Rövid, zárt ülést követően a megyei rendvédelmi szervek számoltak be előző évi munkájukról a megyei közgyűlésen csütörtökön. A sort Farkas József dandártábornok kezdte, akit a hagyományokhoz hűen a megye rendőrkapitányságainak vezetői kísértek el a tájékoztatóra, így bemutatkozhattak a tavaly kinevezett kapitányságvezetők is, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendőrfőkapitánya rátért a megye közbiztonságának helyzetértékelésére. Mielőtt a főbb statisztikai számok, eredményességi mutatók elhangzottak volna, hangsúlyozta, az elmúlt évet még meghatározták a Covid–19 járvánnyal összefüggő rendőri teendők, emellett feladat hárult az állományra a határvédelemben, a migrációban, ebben az évben pedig az orosz–ukrán háború miatt kitört humanitárius válság kezelésében is. 

– Hasonlóan az elmúlt évek tendenciájához, javult a közbiztonság, a legfontosabb feladatunk ennek kiegyensúlyozott fenntartása volt, valamint a lakosság biztonságérzetének a növelése a rendőri jelenlét biztosításával. Kiemelt célunk volt a közlekedésbiztonság további javítása, az ittas járművezetők arányának visszaszorítása, a dinamikus mozgás közben elkövetett közúti szabálysértésekkel szembeni fellépés. Erre nagy gondot fordítunk, hiszen az előző évben 23 halálos baleset volt, de halálos balesetből egy is sok – jegyezte meg Farkas József. A regisztrált bűncselekmények számáról elmondta: 6,1 százalékkal emelkedett tavaly az előző évhez képest, erőszakos cselekmény, testi sértés 684 esetben történt, itt az enyhe emelkedés részben a pandémia számlájára írható: az összezártság, a frusztráció negatív hatása is közrejátszott ebben. Hasonlóképp a járvány alatt az online térben elkövetett bűnesetek száma is megszaporodott. A vagyon elleni bűncselekmények száma néhány százalékos csökkenést mutatott 2021-ben az azt megelőző évhez viszonyítva. Beszédes szám, hogy a bűnüldözés eredményességi mutatója: 83 százalék, ami azt jelenti, hogy az elkövetett bűncselekmények 83 százalékát sikeresen derítette fel a rendőrség. 

Javult a közbiztonság 

A képviselők azelőtt, hogy feltették volna kérdéseiket, megköszönték a rendőr-főkapitányság alapos, részletes beszámolóját, és elismerték az állomány helytállását, hiszen nehéz időszakban, változó jogszabályi körülmények között, nap mint nap új feladatokkal, kihívásokkal találkoztak a rendőrök. Adorján Béla (Jobbik–Momentum) és dr. Veres János (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a beszámoló szerint tavaly csökkent a kábítószerrel visszaélések száma, viszont a lakosság szubjektív tapasztalata ezzel ellentétes. 

– Hogyan lehet fellépni a terjesztőkkel szemben, mire lenne szükség a még hatékonyabb felderítéshez? – szóltak a kérdések. Adorján Béla egy másik kérdésében kitért arra, jelent-e veszélyt, hogy a vízi járművek vezetését most már nem kötik engedélyhez, illetve egy 20 lóerős motorral működő járművet – amely meglehetősen gyorsan halad a vízen – vezethetik jogosítvány nélkül is. A kérdés a vízi rendészet körébe tartozik. Több képviselő, köztük Sztolyka Zoltán (Fidesz–KDNP) azt a problémát vetette fel, hogyan lehet a csendháborításnak gátat szabni, mert településükön, Rozsályban a lakosság arra panaszkodik, hogy bizonyos családoknál az udvaron bömböl a zene, zavarva az emberek nyugalmát. Elhangzott, ebben a problémában a jegyző is kiróhat szabálysértési bírságot, de tegyenek feljelentést az érintettek, és fizet, aki csendet háborít. 

Dr. Helmeczy László (Összefogás SZSZBM Felemelkedéséért Egy.) szintén megköszönte a rendőrség munkáját, s országos viszonylatban is kiemelkedőnek nevezte teljesítményüket, főként annak tükrében, hogy három országgal határos megye vagyunk. Elhangzott, a több mint 2 hónapja tartó háború óta a határon több százezer menekült jött át, akik gördülékeny beengedése nagyfokú szervezettséget, rengeteg munkát igényel. S ahogyan Kiss András (Fidesz–KDNP) is szólt róla, példaértékű az az összefogás, ahogyan a rendvédelmi szervek, az önkormányzatok, a kormányhivatal, a karitász szervezetek és a civilek összefogtak a krízisben. 

Dr. Veres János megjegyezte, társadalmi elvárás, hogy az ukrán–magyar határon belépőket ellenőrizze a rendőrség és a NAV, ügyelve arra, hogy illegális fegyver ne kerüljön be az országba. A határ menti teendők jelentős mértékben csökkentek, a korábbi napi 20 ezer belépő helyett 5-6 ezren jönnek át Ukrajna irányából. 

Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke zárta a kérdések és hozzászólások sorát. 

– Úgy vélem, a lakosság biztonság­érzete javult, köszönhetően a rendőrök közterületi jelenlétének. Ez fontos célja volt a főkapitányságnak. – Az jó, hogy a rendőrség „látható” szerepet játszik bizonyos bűncselekmények megelőzésében is. Munkájukat köszönjük, jó egészséget kívánunk hozzá – mondta az elnök. Elhangzott, a rendőrség személyi állománya stabil, az utánpótlásról folyamatos toborzással gondoskodik, szeretnék, ha a pálya vonzó lenne a fiatalok körében. 

Ezt követően a testület elfogadta a megyei szervezet 2021-es beszámolóját. 

Nincsenek férőhelygondok 

S mindjárt meg is hallgatta a nyíregyházi és a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézet tevékenységéről szóló tájékoztatást. Perger Tamás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, és Gyenge-Bíró István, a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka foglalt helyet a pulpituson. Megtudtuk, a két börtön befogadóképessége megfelelő, nincs zsúfoltság. Ez központi kérdés, hiszen évekkel ezelőtt a körülmények miatt emeltek panaszt a fogvatartottak, és indítottak uniós pereket az állam ellen. Annak érdekében, hogy a helyhiányt megoldják, két börtön építése is felmerült a megyében, Csengerben és Kemecsén. 

A képviselők megkérdezték, hogyan állnak ezek az építkezések, mert a helyhiány megoldása mellett új munkahelyeket is jelentenének a megyében. A két parancsnokerről nem nyilatkozatott, azt azonban elmondták, Tiszalökön 440 férőhely van, míg a nyíregyházi épületnek 197 fő a befogadóképessége, és ezt nem léphetik túl. A feladatellátáshoz szükséges technikai eszközök rendelkezésükre állnak, és a személyi feltételek is adottak. A személyes látogatófogadás mellett az online kapcsolattartást is lehetővé teszik. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában