Nyíregyháza

2022.05.19. 11:27

Javultak a Nyíregyházi Törvényszék mutatói

Összbírói értekezlet tartottak Nyíregyházán, melyen az Országos Bírói Hivatal elnöke, dr. Senyei György Barna is részt vett.

– A Nyíregyházi Törvènyszék jól végezte dolgát 2021-ben, növekvő ügyérkezés mellett megalapozott és időszerű volt az ítélkezés – fogalmazott az összbírói értekezlet előtt tartott sajtótájékoztatón dr. Senyei György Barna. Az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke értékelésében kiemelte, a Nyíregyházi Törvényszéken az országos átlagtól jobb volt az ítéletek elfogadottsága, és az országos átlagtól kedvezőbbnek bizonyult a hatályon kívül helyezések mutatója is.

 

Dr. Senyei György Barna szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye földrajzi fekvése miatt speciális helyzetben van, ez pedig hatással van a bíróságok munkájára is.

Az előző évihez képest 2021-ben 19,6 százalékos ügyérkezés-növekedést regisztráltunk a Nyíregyházi Törvényszéken, csökkent a két éven túli peres ügyek száma. Felértékelődött a távmeghallgatás intézménye, ennek oka egyértelműen a Covid volt, s ezt a gyakorlatot viszont a jövőben is erősíteni kívánjuk, ez érdeke és igénye is a jogkereső közönségnek – fogalmazott az OBH elnöke. Dr. Senyei György Barna értékelésében kitért a 108 millió forint összértékű megyei fejlesztésekre is, melyek a járásbíróságokon dolgozó, illetve az ott megforduló ügyfelek kényelmét szolgálja.

– A 2021-es esztendő is számos kihívást állított a bíróságok elé, akárcsak a 2020-as – kezdte értékelését dr. Vadász Mihály, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke.

– A munkánk során oda kellett figyelni a járványügyi szabályok betartására mind az ügyfeleink, mind a kollégáink egészségének megóvása érdekében. A jogalkalmazás is nagyobb körültekintést igényelt a gyakran változó veszélyhelyzeti jogszabály miatt, ami mind a polgári, mind a büntető, mind pedig a szabálysértési peres és nem peres eljárások szabályait is érintették. Mindezek mellett kellett biztosítani az ügyfeldolgozás folyamatosságát és a hatékony, időszerű ítélkezést – beszélt a tavalyi év kihívásairól a Nyíregyházi Törvényszék elnöke.

Dr. Vadász Mihály szerint a 2020-as megtorpanás után a törvényszékre és a járásbíróságokra nehezedő feladatok összességében, a 2019. évi szintet is meghaladóan nőttek.

– Vélhetően több ügyfelünk 2020-ban halasztotta a megindítani kívánt eljárást, amellyel 2021-ben már nem várt tovább. A nem szokványos időszak ellenére több ügyfeldolgozási mutatónkat sikerült javítani. A célunk 2022-ben sem lehet más, mint a bíróságok teljesítményének további javítása, az igazságkereső polgárok megelégedettségének növelése és az igazságszolgáltatásba vetett hitének erősítése – fogalmazott a Nyíregyházi Törvényszék elnöke. Hozzátette: a szomszédban dúló háborúval összefüggésben eddig „csak” két ügyük volt. Az egyik esetben egy menekülteknek gyűjtött segélycsomagot „dézsmált meg” egy elkövető, illetve egy embercsempész csoport gondolta úgy, hogy akcióba lép, egy, a menekültáradat miatt néhány napra fellazult, határellenőrző ponton. – A Nyíregyházi Törvényszék fel van készülve az elhúzódó háború miatti esetleges többletmunkára – zárta dr. Vadász Mihály.

Címkék#bíróság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában