Nyíregyháza

2022.05.17. 07:00

Színes rajzokon a tízparancsolat

Református diákok rajzaiból nyílt kiállítás a Kálvin téri templomban.

KO

Nagy érdeklődéssel tekintette meg a közönség a tárlatot, amely a napokban nyílt meg a nyíregyházi belvárosi református templom kazettás termében. A gondosan kidolgozott karaktereket színes környezetbe ágyazták az alkotók, fantáziadús megfogalmazásban festették meg a református iskolákba járó gyerekek, mit jelent számukra Isten tízparancsolata. A bűnről, az igaz életről, a keskeny útról mindannyiuknak volt mondanivalója, amit ezúttal a művészet nyelvén közöltek őszintén, szívből jövően. 
Mint azt Mócsánné Nagy Ágnes iskolaigazgatótól megtudtuk, immár 26. éve, hogy összekapcsolja a Kárpát-medencei református iskolák diákjait a „Csodát virágzik a jelen” elnevezésű program, amely az elmúlt években a pandémia miatt az online térbe kényszerült, ám ebben a tanévben egy rajzverseny ha nem is személyesen, de újra összekapcsolta a gyerekeket határon innen és túl. 
– Az ország számos részéről érkezett hozzánk pályamunka, s a hagyományokhoz hűen szlovákiai és romániai református iskolák tanulói is megmutatták tehetségüket. A Jókaiban ugyanezzel a címmel hirdettünk rajzversenyt, évfolyamonként értékeltük őket, s persze a jutalmak sem maradtak el. Minden évben rácsodálkozunk, milyen színvonalas munkák kerülnek ki a gyerekek kezei közül. Sokuk foglalkozik rajzzal, grafikával, s művészeti oktatásban is részt vesz. Igazán tehetségesek! – tette hozzá az igazgató. 

Egyedi ötlet, egyedi ábrázolás 

Tanyi Anna kiállított munkáján a szereplők: Mózes, az emberek, az angyalok, sőt a bibliai jelenet háttere is egy különleges világba vezette el a nézőt. Első ránézésre azt gondoltuk, temperával készült az alkotás, ám kiderült, hogy a vízfestékkel bánik ilyen határozottan a nyolcadikos diák. A munkán kitapinthatóak az éles kontúrvonalak, a figurális ábrázolás különös élményt nyújt a szemnek. A csodálkozásra tárt karok, a szeretetet jelképező angyalok központi elhelyezkedése érzelmeket közvetít. – Szeretek rajzolni, általában a vázlattal kezdek. A nagyobb munkákat többnyire átgondolom, mielőtt hozzáfogok. A színekkel és a fényekkel is tervezek, mert azokban gondolatok, szimbólumok bújnak meg. „Isten felé csak egy út vezet” – ezt az üzenetet szerettem volna átadni az összképen. 

A Szentírás szerint élni 

– A modern gondolkodás szerint fogalmazhatnánk úgy, hogy a két kemény kőtábla, amit Mózesnek átadott Isten, a parancsok „hardvere” volt, Isten lelke s az ember szíve hozzá a szoftver, aminek segítségével erkölcsös, tiszta életet élhet az ember. A Sínai-hegyen az Úrtól kapott parancsok a valláserkölcsi élet örök érvényű alaptörvényei, melyek az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit mondják ki – emelte ki a kiállításmegnyitón dr. Gaál Sándor esperes. 
Papp Zille Kisó mindig is szeretett rajzolni, a versenymunkáján a bibliai jelenetet formálta meg. – Igyekszem a Szentírásnak megfelelően élni, remélhetően az ember felnőtt korára még inkább megtanulja, hogyan kell Isten parancsai szerint élni, és be is tartja azokat – mondta. 
 

Borítókép: Papp Zille Kisó (jobbra) a paraván előtt, ahol munkáját is kiállították | Fotó: Sipeki Péter


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában