Magyar Református Szeretetszolgálat

2022.06.22. 16:53

A határ két oldalára visznek adományokat

KM

A mentálhigiénés segítségnyújtásból is kiveszi a szervezet a részét | Archív fotó: MRSZ

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) eddig összesen 558 tonna adománnyal segítette az ukrajnai háború érintettjeit, a kézzel fogható adományok mellett pedig lelki támaszt és mentálhigiénés segítséget is nyújt, hogy az elmúlt hónapok borzalmait is sikerüljön feldolgozni – tájékoztatott Katona Viktória. A kárpátaljai szolgálatokért felelős lelkipásztor ugyanakkor kiemelte: tapasztalatai szerint mostanra kezd alábbhagyni az adományozói kedv, a menekültek támogatására azonban továbbra is nagy szükség van. 

11 tonna vetőmag 

– A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) tevékenységét illetően február 24-től minden korábbi munkát és prioritást felülírt a szomszédban kirobbant háború – kezdte a Magyar Nemzetnek adott interjúban Katona Viktória. A kárpátaljai szolgálatokért felelős lelkipásztor tájékoztatása szerint a szeretetszolgálat az elmúlt három hónapban összesen harminc ellátási helyszínen segíthette Magyarország területén belül a menekülőket. A határátkelőhelyek közül jelenleg Záhonynál, Tiszabecsen, Biharkeresztesen és Lőkösházán, a fővárosban pedig a BOK-csarnokban és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren teljesítenek szolgálatot, ahol az alapvető ellátástól kezdve a lelkigondozói beszélgetésekig mindent megtesznek, hogy átsegítsék az érintetteket a háború borzalmain. 

– A határon túliakat, valamint itthon a menekültek ellátásában részt vevő gyülekezeteket, intézményeket elsősorban tartós élelmiszerekkel, tisztító- és tisztálkodási szerekkel segítettük, míg az ellátási helyszíneinken az azonnal fogyasztható élelmiszerekre és higiénés termékekre van a legnagyobb szükség. Élelmiszerek tekintetében viszont nemcsak a jelenre kell gondolnunk, hanem arra is, miként nyújthatunk hosszú távon segítséget a kárpátaljai családoknak. Éppen ezért összesen 11 tonna vetőmagot szállítottunk a határon túlra, melyek összértéke meghaladta a 38 millió forintot. Az adománynak köszönhetően az MRSZ tízezer kárpátaljai család háztáji gazdálkodását támogathatta – részletezte Katona Viktória.

 

Címkék#MRSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában