A magyar nép nem vész el, és élni fog!

A versailles-i Nagy-Trianon palotában 1920. június 4-én aláírták az I. világháborút lezáró békediktátumot, amelynek következtében Magyarország óriási társadalmi, területi és gazdasági veszteségeket szenvedett. Számos helyen hangzik el a fenti mondat ezekben a napokban, mindenhol, ahol a nemzeti összetartozás napján megemlékezéseket tartanak. 

Sírás és néma kézszorítás 

Így történt ez szombaton Nagykállóban is, ahol ékes bizonyságot nyert, hogy még egy csöndesebb nyári zápor sem állhatja útját a gyásznak, az emlékezésnek, a főhajtásnak. Éppen ezért az esemény tartalmi részét a helyi házasságkötő teremben rendezték meg, majd a közös koszorúzáshoz a Szabadság téren álló emlékoszlop előtt gyülekeztek a résztvevők. Az oszlop tövéhez a település polgármesterén, Horváth Tiboron kívül dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője is elhelyezte koszorúját. 

„A kiutasító végzés után két vagont utalt ki nekünk a csehszlovák állam, hogy ingóságainkat áthozhassuk. Összeszedtük hát motyónkat, s jó embereink segítettek berakodni. Barátaink felvirágozták a vagont kívül-belül, és este a fél város kikísért bennünket, amikor beszálltunk. Mindenki hozott valamit, gyümölcsöt, cukrot a gyerekeknek, útravalót. Volt sírás és néma kézszorítás, egyszerre füttyölnek, tolatnak, és a két vagon, benne három gyermekünkkel és minden földi javunkkal csikorogva kivánszorgott az állomásról. Az az érzésem volt, mikor a színházban a függöny lemegy. Ami eddig volt, az befejeződött. Ami ezután következik, lehet, hogy rosszabb lesz, lehet, hogy jobb, mint ami eddig volt, de más lesz, és ahogy eddig éltünk, az nem jön vissza soha többé.” 

Az iménti idézet a közös gyász során hangzott el egy korabeli visszaemlékezésből. Így éreztek és gondolkodtak azok a magyarok, akik a saját hazájukban, Magyarországon is menekültnek számítottak a 100 esztendővel ezelőtti években. Menekültek, mert az elcsatolt területeken az új rezsim a megbízhatatlanság bélyegét ragasztotta rájuk, elbocsátva az értelmiségieket, hivatalnokokat. Kénytelenek voltak a csonka hazába áttelepülni, és sok családnak a szegénység és lakáshiány miatt csak vasúti marhavagonokban jutott lakhatás. 

Felelősség minden magyarért 

Ahogy az emlékezőbeszédet tartó Fehérné Somogyi Tünde – a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium oktatója – rámutatott, 1921-ben Nagykállóba is érkeztek menekültek. 

– A Trianon 100 kutatócsoport honlapján két személyt nevesítettek. A Munkácsról érkezett Ujváry Gyula gimnáziumi tanárt az akkori Nagykállói Magyar Királyi Állami Főgimnázium fogadta, ennek az intézménynek lett a pedagógusa. Ezekben az időkben megtanultuk, elménkbe és szívünkbe véstük

– Szabó Dezső szavait idézve –, hogy: „Megmaradásunk alaptétele: minden magyar felelős minden magyarért!” Ezért a nemzeti összetartozás napja 2010-től június 4-e – hangsúlyozta köszöntőjében. 

Mint rámutatott, a kontaktálás fenntartására és ennek ápolására az elszakított magyarsággal jó példa a testvérvárosi kapcsolatok kialakításának gyakorlata. A Kárpát-medencei összefogás viszont nem csupán intézményesített, szerződéses testvérvárosi szövetségben nyilvánulhat meg, kiegészülhet közvetlen intézményi, illetve személyes támogató kapcsolatokkal is. Nagykállóban erre számos példát találunk a közelmúltból. 

Egyre több határon túli diák 

– Iskolánk, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium is erősíti az összetartozást, mindez már 152 éve jelen van az oktatás palettáján. Büszkék vagyunk arra, hogy a változások ellenére is fennmaradtunk, és tettük mindezt úgy, hogy ragaszkodtunk múltunkhoz, hagyományainkhoz, az elődök által képviselt értékekhez, mint a szeretet, az összetartozás, az elfogadás, egymás segítése. Örömünkre szolgál, hogy az évek során a közösségünkhöz egyre több határon túli diák is csatlakozott, sikeres pályázatainknak köszönhetően pedig bejárhattuk a hazánktól elcsatolt területeket – mutatta be az eredményeiket Fehérné Somogyi Tünde, majd hozzátette: 

Kulturális összetartozás 

– Szentül hiszem, hogy nemcsak a fizikai közelség ad biztonságot, hanem a közös világnézet, a közös értékek, a kulturális összetartozás, az úgynevezett mélyvilági, vagyis a lelki összetartozás, amikor ember az emberrel, szív a szívvel, lélek a lélekkel közös hullámhosszon van. Szentül hiszem, hogy ez az az erő, amely átsegít a történelmi sors­csapásokon. Szentül hiszem, hogy közösen, összefogva és összetartva egymással megmaradhatunk, és van jövőnk! 
A továbbiakban az ünnep fényét Berecz Anna, a Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium 10. d osztályos tanulójának szavalata és a városi daloskör műsora is emelte, az emlékezők pedig közösen nemcsak a magyar, de a székely himnuszt is elénekelték, így kívánva jó utat a csíksomlyói búcsúra zarándoklóknak.