A megéltek lenyomatai egy életműben

„Ha ma kézbe veszek egy könyvet, csak az érdekel, megtalálom-e a sorok között, a szöveg mögött az írás lelkét. Azt, hogy igaznak látom-e, amit olvasok; mértékkel és ízléssel van-e tálalva, és nincsenek stiláris előfeltételeim…” Ezekkel a gondolatokkal köszönte meg dr. Hamar Péter 2011-ben a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület Móricz Zsigmond-emlékplakettjét, amellyel Móricz szellemi hagyatékának ápolásáért tüntették ki. Nem kétséges tehát, kinek a munkáit forgatta a legtöbbször, lépésről lépésre felszámolva a 20. századi prózairodalom legismertebb alakjáról leírtak és az életút tényei között húzódó ellentmondásokat. A több mint egy tucat kötetet jegyző irodalomtörténész összesen öt könyvet szentelt Móricz Zsigmondnak, amelyek közül a legutóbbit, a Mintha a felhők fölött állna… – A Móricz-portré ellenfényben című és alcímű tanulmánykötetet – az író halálának 80. évfordulója tiszteletére is – a napokban mutatták be a megyei könyvtárban, ahol a szerzővel Mercs István irodalomtörténész beszélgetett. 

A leleplező ellenfény 

– Gyakran tapasztalhatjuk, hogy természetes fényben nem minden részlet látszik jól, és ahogy a filmtechnikában és a fotózásban, az ellenfény éppen arra való, hogy a homályban maradó részleteket is megvilágítsa. Móricz Zsigmond életrajzában ugyancsak maradtak rosszul megvilágított, vagy szándékosan megvilágítatlan részletek, ezért készült ez a szándékaim szerint korrekciós portré, helyet adva olyan írásai elemzésének is, amelyek eddig nem kaptak elegendő fényt – magyarázta meg dr. Hamar Péter az alcím értelmét mindjárt a beszélgetés elején. Példákkal is megerősítette, hogy véleménye szerint bizonyos művek – bármerre is billenjen manapság az irodalmai élet erről szóló vitájának mérlege – az életrajz pontos ismerete nélkül nehezen megközelíthetők. 
– Mindez fokozottan igaz Móriczra, az ő munkásságába szinte pillanatok, napok alatt belekerültek az élet adta impulzusok, egy primer életrajzi élmény, legyen szó akár egy fogfájásról. Ugyanez áll a főhőseire, a nőalakjai mögött mindig ott egy valós modell. Több regény nőalakját mintázta Holics Jankáról, különösképpen Simonyi Máriáról. Hiába írta Móricz a második feleségének, hogy „nem kaptam magától semmit”, a Pillangó Zsuzsikájában, a Forró mezők Vilmájában, a Míg új a szerelem színésznőjében is őt látjuk, sőt az Ámor és ­Psyche is Simonyi ihletésében született. Az okos asszony – hogy elkerülje a botrányt, jól tudva, hogy a színházi világ minden általa elmondott története azonnal novellává vagy regénnyé formálódik – jobbnak látta visszavonulni. Ahogy Móricz írta: „házinővé változott”, mélyen hívő katolikus, makulátlan polgárasszonnyá – kaptunk némi életraji ízelítőt is az idén 80 esztendős szerzőtől.

Talányok és tévedések 

A folytatásban szó esett a nagy, ám máig bizonyítatlan talányról, amelyet ugyancsak dr. Hamar Péter emelt be a köztudatba: vajon valóban Móricz Zsigmond édesgyermeke volt-e a tavaly elhunyt Móricz Imre, a Csibe-szerelem gyümölcse? Kétkedők azért is akadnak mindmáig, mert hiányzott a végső érv, DNS-vizsgálat soha nem készült. 
– Az én meggyőződésem csak még inkább megerősödött az elmúlt évek során, és a kritikusaim se cáfolták egyetlen érvemet sem. Imrét az élete vége felé foglalkoztatta a DNS-vizsgálat gondolata, de két okból is gyorsan visszakozott: egyrészt drága lett volna az író földi maradványainak az exhumálása, másrészt a Csibét, azaz Littkey Erzsébetet nyíltan megvető Móricz unokák se járultak volna hozzá ehhez – hallhattuk. 
A kötet második etapjában három tanulmány kapott helyet, Móricz három művét, az Égi madár és a Forró mezők címűt, valamint a Betyárt helyezve górcső alá. Mercs István mindjárt rá is kérdezett, vajon az íráskényszer vagy az írói elégedetlenség tette, hogy Móricz mindhárom művét újraírta. Dr. Hamar Péter szerint mindkét motiváció tetten érhető, de tény, hogy az író – elsősorban anyagi okok miatt – igyekezett a prózai írásait színpadra kényszeríteni. 
A harmadik nagy egységben a dzsentritéma kapott helyet, mely tanulmány válasz is volt egy, a Valóság hasábjain megjelentetett fejtegetésre a témában. A 19. századi sajtóban angol mintára megjelenő fogalom, és annak értelmezése sokat változott az idők során, a folyton változó társadalmi meghatározottsága és szerepe Móricz műveiben is nyomon követhető. 
– Senki se tudta pontosan, hogy mi ez, ki a dzsentri, ami majd a millennium ­idején kezdett kikristályosodni, és a 30-as évek közepén vált olyanná, amilyennek a Forró mezőkben Móricz megírta: haszontalan, szervezetlen, jövőtlen, kilátástalan tár­sadalmi szereplővé, akit a történelem el is tüntet majd a színről – jött a magyarázat. 
A Forró mezők című regény más miatt is érdekes, hiszen az elbeszélt gyilkosság nem egy kunsági tanyán esett meg. Az író a történetet egy helybeli birtokos meggyilkolásáról Nyíregyházán hallotta 1927-ben, az ebből készült mű aligha feleltethető meg a bűnügyi történetek műfajspecifikumainak. Dr. Hamar Pétert ugyancsak foglalkoztatta a Móricz-művek olykor hibásan megjelölt műfaji besorolása – ahogy a játékfilmek műnemeinek és műfajainak a rendszerét is gondosan megalkotta egykor –, így külön figyelmet szentelt annak is, melyik elbeszélést fogadhatjuk el klasszikus riportnak, és melyiket nem. 

Nem volt antiszemita 

A szerző kötetét és a beszélgetést egy kényes, mégis komoly téma zárta: antiszemitának tekinthető-e Móricz Zsigmond, csak mert 1919-ben a naplójában megírta a dunai hajózás során ébredt ellenérzéseit a zsidó utastársairól. A részletet Závada Pál – szerencsétlen módon – némi átírással beemelte az Idegen testünk című regényébe, mire a sajtó antiszemitizmust emlegetve felkapta a témát. – Erről én nem akartam írni, de Móricz Imre külön megkért, hogy válaszoljak a vádakra. Bár igaz, Móricz nem szerette a zsidókat, mégsem tekinthető antiszemitának, tekintettel a zsidó barátaira és a tényre, hogy a zsidótörvényeket mélyen elítélte. És látni kell: a 30-as évek végén azért veszítette el a közlési lehetőségeit, mert azzal vádolták, hogy lepaktált az „üzletesekkel”. Ugyanakkor a Tanácsköztársaság bukása utáni időszakban a vezető zsidó elit bűnei miatt is mérgezhette keserűség a tisztánlátást. 
 

Borítókép: A kötetbemutatón: Mercs István és dr. Hamar Péter | Fotó: Pusztai Sándor