Brenzovics László: Összetartozunk és felelősséggel tartozunk egymás iránt (fotók)

– Azzal, hogy 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává emelte június 4-ét Magyarország, új kontextusba helyzete, mit jelenthet a fájdalmon és a búslakodáson túl a magyarok számára Trianon, s megtaláltunk az "értéket" azt, hogy összetartozunk s felelősséggel is tartozunk egymásért, mi magyarok. A felelősségvállalásban és összefogásban jeles példát mutatott az anyahon, s kiváltképp Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, amikor az idén februárban a háború elől menekülő kárpátaljai magyarok segítségére siettek a határ mentén. Köszönjük. Sok-sok munka, emberség, szolidaritás és lélek van ebben a segítségben – mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, aki díszvendége és szónoka volt pénteken Nyíregyházán a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezésnek. 

A történelem időről időre próbára teszi az emberiséget, ilyen korszakot élünk most is, amikor éppen, hogy kilábalnánk egy világjárványból, máris újabb kihívással nézünk szembe: nem egy távoli kontinensen, hanem a közvetlen szomszédunkban háború dúl. Mikor is lehetne nagyobb hívószava a nemzeti összetartozásnak, az emberek összefogásnak, ha nem most? Ez a gondolat vonult végig a június 4-ei, nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezésen, melyet Nyíregyházán a tavaly felavatott Életfa-emlékmű előtt tartottak a Hősök terén.

– „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” – kezdte beszédét dr. Polgári András, a megyei kormányhivatal főigazgatója. Az idézettel gróf Széchenyi István magyarság és nemzet iránti elkötelezettségét emelte ki, melyből példát merített a magyar kormány is akkor, amikor június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, s most tanúbizonyságot téve erről, együtt vannak a magyarok, sok-sok helyen emlékeznek meg az 1920-as trianoni békediktátumról.

– A mai kor sok-sok küzdelemmel és vívódással van tele, ami cselekvésre késztet bennünket és összetartozásra buzdít. A közösség erejében bízva, együtt kerestük és találtuk meg a gyógyírt a világjárványra, s most újabb démon jelent meg közös történelmünkben: a háború. Újra megmozdult a világ, a világ magyarjai pedig hitet és tanúbizonyságot adnak összetartozásukról. Öt szigetet hoztunk létre a határ mentén, ahol a hozzánk érkezők, megnyugvást, hitet és reményt kaphatnak. Szeretettel segítünk miden bajba jutott emberen, és felelősséggel tartozunk a határainkon túl élő magyarokért – hangsúlyozta a főigazgató. S már szólt is a Rózsafa Citeraegyüttes verbunkos nótája, amit fiatalok táncoltak el. A magyar identitást nem szakíthatják el határok, a mai napig ugyanúgy járják e táncot Szatmárban, mint Kárpátalján vagy a Felvidéken, mert közös gyökereinkből való.

– Kedves nemzettársaim! – hangzott el a megszólítás, s Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, vette át a szót.

– Beregszászon születtem egy, a határtól 5 kilométerre lévő faluban: gyerekkoromban a szőlőhegy tetejéről néztem a barabási víztornyot, s úgy tűnt, ott van egy ország, amihez a nyelv, a kultúra és rokoni szálak kötnek, de kevés a lehetősége annak, hogy valaha is átmehetek Magyarországra, olyan erősen lezárt akkor a Szovjetunió vasfüggönye. A kárpátaljai magyarság, a határközelségnek köszönhetően olvasott magyar nyelvű könyveket, újságokat, néztük a magyar televízió adását, mindent tudtunk, mi történik az anyaországban, de személyes kapcsolataink nem voltak a határ innenső oldalán élőkkel. A Szovjetunió széthullásával ez megváltozott, és a magyarság újra egymásra talált, meg kellett szoknunk egymást, megtanultunk együttműködni. Átéltünk együtt két hatalmas árvizet, létrehoztunk iskolát, színházat Beregszászon, új szín került a kapcsolatunkba, ami azóta még stabilabb és gyümölcsözőbb lett, megőriztük magyarságunkat. Élhettünk bármilyen szegénységben odaát, annyit kértük mindössze, soha ne legyenek vérrel áztatott mezők földjeinken. „Ránk hozták a rémet...”, írja Ady, s itt van újra a háború. A bajban ott áll mögöttünk az anyaország, köszönjük a magyarok segítségét, a határ menti térség szolidaritását. Sajnos nem látjuk a háború végét, s ebben a helyzetben van igazán jelentősége nemzetünk összetartozásnak, egymás megsegítésének – hangsúlyozta Brenzovics László. őt követően egy szintén kárpátaljai születésű előadóművész, Tarpai Viktória Jászai Mari -díjas színésznő versben kért áldást a magyarra.

A haza, és otthon fontosságára építkezett Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnökének gondolatmenete. Mint mondta, a háború éppen e két fontos helytől, háztól és hazától fosztja meg a menekülteket. Kitért arra, hogy bármilyen nehéz helyzetben kiállunk magyarságunk, s a magyar emberek mellett.

– Az anyagország végtagjait levágták 1920-ban, de lelkét nem tudták elpusztítani. Mostanra egy erős nemzet lettünk, s ha Európa meg akar maradni, akkor erős nemzetállamokra van szükség benne. A magyar kormány felelősséget érez az összmagyarságért templomokat, iskolákat épít az elszakadt területeken – fűzte hozzá.

A zárógondolatok során megismerhettük a helyszín, az Életfa szimbolikáját, amelynek létrejöttét végig kísérte dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere. Az életfán az ágak szerte a világban élő magyarokat jelképezi, tetején a Nap a jövőnket. A szobor mellett az egyik gránitkő bemutatja a Trianon előtti és utáni Magyarországot.

– A XX. századi történelem traumája Trianon. Magyarország elveszítette területének kétharmadát,  a békediktátum kapcsolatokat szakított szét, óriási veszteség érte hazánk gazdaságát. A családom egy része a régi Csehszlovákiában él, így közelről láttam mit jelentett rokonaimnak idegen országban, diktatúrában élniük. Ma már nem csak a szívünket hozhatjuk közelebb egymáshoz, hanem élő kapcsolataink vannak. A történelmük, a vérünk, a kultúránk mindig is egy marad, s ez ebben az emlékműben is benne van – zárta a gondolatait az alpolgármester. A történelmi egyházak képviselői közös imára hívták az emlékezőket, majd a szónokok megkoszorúzták az emlékművet. 

KO