Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.06.25. 10:04

Egyelőre még velünk marad a hőség

A hétvégi kánikulában lehetőleg 11 és 15 óra között senki ne tartózkodjon a tűző napon.

KM

Fotó: Pesti Tamás

A napok óta tartó hőség az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hétvégén sem mérséklődik, itt az ország keleti részében pedig hűsítő záporokra, zivatarokra sem igazán számíthatunk. Szombaton 30 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet, vasárnap azonban 36 Celsius-fokig kúszhat a hőmérő higanyszála. 

Víz, árnyék, naptej 

– A hőség megterheli az egészséges szervezetet is, különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők – hangsúlyozta lapunknak Ilyés György megyei vezető mentőtiszt. Kiemelte, hogy kánikulában – amennyiben megoldható – ajánlott több órán át légkondicionált, hűtött helyiségben tartózkodni. Fogyasszunk több folyadékot, lehetőség szerint vizet, gyümölcslevet, kerüljük a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, valamint a zsíros ételek fogyasztását. 
– Nagyon fontos, hogy a krónikus betegek pontosan szedjék a gyógyszereiket, gyakran mérjék, ellenőrizzék a vérnyomásukat. A gyógyszereket tároljuk a megfelelő hőmérsékleten, amennyiben 25 fok fölé emelkedik a szobahőmérséklet, célszerű a gyógyszereket hűtőben tárolni. Ha a lakásban nincs légkondicionáló, naponta többször zuhanyozzunk, megfelelően árnyékoljuk a szobát – adott praktikus tanácsokat a mentőtiszt. Azt kéri, 11 és 15 óra között lehetőleg senki ne tartózkodjon a tűző napon. A bőrünket naptejjel, világos, jól szellőző bő ruházattal lehet a leghatékonyabban a leégés ellen védeni. Viseljünk kalapot, napszemüveget – sorolta Ilyés György, aki külön kihangsúlyozta: amennyiben elkerülhetetlen, hogy a szabadban dolgozzunk, iktassunk be óránként legalább 10 perces pihenőt, és fogyasszunk hűtött védőitalt. 
A mentőtiszt kitért arra is, hogy sokan a vízparton keresnek a hőségben enyhülést, ám itt is vannak megszívlelendő tanácsok, többek között felhevült testtel soha ne ugorjunk bele a vízbe, ahogy ittasan se induljunk úszni. 

Legyen víz a kocsiban 

A fokozódó hőség megviseli az emberi szervezetet, és közlekedésbiztonsági szempontból is kockázatokat rejt magában. A járművezetők általában kevésbé tudnak koncentrálni, tompulnak a reflexek, valamint a megszokottnál figyelmetlenebbek lehetnek, ami egy közlekedési helyzetben kihatással lehet a reakcióidőre is. Egyeseknél fokozódó ingerlékenységet, türelmetlenséget, míg másoknál tompaságot válthat ki a hőség. Épp ezért fontos, hogy türelmesen, a megszokottól nagyobb körültekintéssel és odafigyeléssel induljunk útnak – hívja fel a figyelmet a rendőrség a hőség negatív hatásaira. 
Éppen ezért azt tanácsolják, ha tehetjük, kerüljük el, hogy a legmelegebb órákban induljunk el, de mindig kipihenten, megtervezett útvonallal induljunk el, és gyakrabban álljunk meg felfrissülni, s lehetőség szerint ne napos helyen tartsunk pihenőt. Fogyasszunk kellő mennyiségű folyadékot, s legyen a kocsiban hűtött ásványvíz, üdítőital, és ne felejtsük otthon a gyógyszereinket. Soha ne hagyjunk a parkoló gépkocsiban – még rövid időre sem – kisgyermeket, háziállatot. 

 

Borítókép: Fontos, hogy a gyerekek is sok folyadékot, főleg vizet fogyasszanak | Illusztráció: MW-archív

 

Tűzgyújtási tilalom van péntektől a megyében is

A kritikusan száraz talajviszonyok és a kánikula miatt megnőtt a kockázata a gyorsan terjedő tüzek kialakulásának, ezért péntektől Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére is kiterjesztette a tűzgyújtási tilalmat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), ezzel hatra nőtt az érintett megyék száma. 
Tűzgyújtási tilalom (fokozott tűzveszély) idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a kijelölt tűzrakóhelyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is. 
Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, bírsággal sújtható – figyelmeztet tájékoztatójában a katasztrófavédelmi főigazgatóság. 
Fokozott tűzveszély időszakában az erdőgazdálkodó az erdőbe belépést és az ott-tartózkodást korlátozhatja, illetve megtilthatja. A korlátozás időtartama a 6 hónapot nem haladhatja meg. Az erdő látogatásának korlátozását a helyben szokásos módon kell kihirdetni, valamint figyelmeztető táblák kihelyezésével gondoskodni kell a megfelelő tájékoztatásról – olvasható az erdotuz.hu oldalon. 
A fokozott tűzveszély időszakának kihirdetése és visszavonása a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától és a keletkezett tüzek gyakoriságától függ. 
 

Címkék#hőség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában