Olvasói levél

2022.06.17. 07:28

Elkeserítő dolgot látott Nyíregyházán, sokáig vívódott magában, megírja-e...

Sokáig vívódtam, hogy megírjam-e a látottakat vagy sem. Aztán mégis úgy döntöttem, érdemes másoknak is a tudtára adni - írta olvasónk.

Egy többgyermekes apuka

illusztráció

Fotó: Shutterstock

Mostanában sok szó esik a szülő-gyermek kapcsolatáról, az én történetemnek is ez az alapja. Nyíregyházán jártam az egyik forró délutánon, utam az ún. Pirosház melletti buszmegálló felé vezetett. A Kossuth utcai kereszteződéshez közel egy fiatal család ült a padon. A férj sovány, leharcolt, kezében dobozos sör volt, azt kortyolgatta. A feleség kezében egy kis üveges vodka volt, amit, amikor elfogyott belőle az ital, egyszerűen oldalra dobott. Mellettük egy négy év körüli fiúcska egy félliteres kólát kortyolgatott, és az üres sörösdobozokkal játszott. Velük volt még egy körülbelül kétéves apróság gyermeksportkocsiban, és egy pici a mózeskosárban. Egyértelműen lehetett látni, hogy a felnőttek be voltak rúgva, amikor felálltak, dülöngéltek, hangoskodtak. Mindenki igyekezett őket elkerülni. Mint fiatal család­apának az jutott eszembe, hogy sajnálom ezeket a gyerekeket. Szegényeknek esélyük sincs a boldog életre. Vajon mit esznek? Mert ezen a napon nemigen kaptak vacsorát, az biztos. Hogy kerülnek ágyba, ki fog nekik mesélni? Milyen példát mutatnak ezek a szülők? Ha így megy mindennap, előbb-utóbb a hivatalos szervek is felfigyelnek rájuk és elveszik tőlük a gyerekeket. 

- Egy többgyermekes apuka -
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában