Nyíregyháza

2022.06.02. 18:26

Megbecsülik a város pedagógusait (fotók)

Pedagógusnap alkalmából tartottak ünnepséget a Váci Mihály Kulturális Központban.

Fotó: Dodó Ferenc

Tanári módon szervezték meg az idei, városi pedagógusnapi ünnepséget. A Váci Mihály Kulturális Központban csütörtök délután dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kijelentette:

– Az elmúlt két évben a pandémia miatt a városházán szűk körben ünnepeltünk, most teljes létszámban, méltó környezetben köszönthetjük fel a pedagógusokat. Ezt a rendezvényt kiemelt programként kezeljük. Nagyon lényegesnek tartjuk a kimagasló teljesítmények elismerését. Komoly szükség van az áldozatos munkájukra, hozzájuk kötődik a város jövőjének megalapozása. Ugyanakkor a jelen szempontjából is fontos a szerepük, hiszen Nyíregyháza eljutott egy olyan fejlődési szintre, hogy reális esély van a végzős fiatalok megtartására. Előrehaladott tárgyalásaink vannak több színvonalas munkahelyteremtő beruházást illetően. Nem pusztán azokat a pedagógusokat méltatjuk, akik most átvehetik a kitüntetésüket, hanem ennek az ünnepségnek üzenete is van: a város vezetése, az önkormányzat nagyra értékeli, megbecsüli a munkájukat, és köszönettel tartozik az egész pedagógus-társadalomnak az áldozatos tevékenységükhöz.

Dr. Kovács Ferenc polgármester és dr. Ulrich Attila alpolgármester gratulált a „Nyíregyháza Kiváló Pedagógusa Margócsy Emil-díj” és az „Oktató-Nevelő Munkáért Vietórisz József-díj” birtokosainak. Az ünnepi műsorban színvonalas produkciót adott elő a Margaréta Táncegyüttes és a Szikes Zenekar.

A városi közgyűlés kitüntetettjei

„Nyíregyháza Kiváló Pedagógusa Margócsy Emil-díj”: 

Tanyi Judit (a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Szőlőskerti Angol Kéttannyelvű Tagintézmény tanára)

Csomósné Sós Andrea (a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa)

Babicz Gyöngyi Ilona (a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója).

„Oktató-Nevelő Munkáért Vietórisz József-díj”: 

Feketéné Nagy Julianna (Eszterlánc Északi Óvoda intézményvezető-helyettese)

Huszti Valéria (a Búzaszem Nyugati Óvoda Városmajori Tagintézmény óvodapedagógusa)

Urbán Judit Beáta (a Gyermekek Háza Déli Óvoda intézményvezető-helyettese)

Vas György (a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára)

Filep Tamásné (a Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményének tanára)

Tóth Eszter (a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény tanítója)

dr. Szpaszkijné Kiss Zsuzsanna (a Móra Ferenc Általános Iskola tagintézmény-vezető-helyettese)

Leskóné Borbély Andrea  (a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanítója)

Vitányiné Nováki Szilvia (a Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Kollégium és EGYMI gyógypedagógusa)

Pásku Judit (a Vasvári Pál Gimnázium intézményvezető-helyettese)

Figula Zoltán (a Bencs László Szakképző Iskola tanára)

Polgárné Fekete Orsolya (a NYSZC Sipkay Barna Technikum tanára)

Szegedi Józsefné (az NYSZC Inczédy György Szakképzőiskola és Kollégium tanára)

Szilágyi Zsoltné (a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium szakmai intézményvezető-helyettese)

Aranyosi Anikó (a Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíregyházi Tagintézményének vezetőhelyettesét, logopédus-gyógypedagógusa).  


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában