Nyíregyháza

2022.06.24. 17:43

Vége a türelmi időnek

Kiderült, hány bérlőt sújthatnak kényszerkiköltöztetéssel Nyíregyházán.

KM

Feszültséggel jár a kényszerkiköltöztetés | Archív fotó: KM

A nyíregyházi közgyűlés 2020 februárjában határozott arról, hogy ha az önkormányzati bérlakásban élők 250 ezer forint összegű lakbér- és üzemeltetésiköltség-hátralékot halmoztak fel, akkor elhelyezési igény nélkül kiköltöztethetik őket, szükség esetén bírósági végrehajtó és karhatalom közreműködésével. 

Lehetőség a megegyezésre 

A NyírVV Nonprofit Kft. – noha nem jogszabályi kötelezettsége – tájékoztató levelet küld a napokban az érintetteknek. A levél segítő szándékú, hiszen a legutolsó pillanatig van lehetőség a megegyezésre, de ehhez nyilván a tartozás érdemi csökkentésére van szükség. 

A magyar kormány 2020. március 11-én országos veszélyhelyzetet léptetett életbe a koronavírus megjelenése miatt, és többek között felfüggesztették a kényszerkiköltöztetéseket a veszélyhelyzet idejére. Az eltelt időben a veszélyhelyzetet és a kényszerkiköltöztetést illetően több jogszabály is született. Ennek lényege, hogy ingatlant kiüríteni, azzal összefüggésben intézkedni, erre irányuló helyszíni eljárási cselekményt végrehajtani csak a veszélyhelyzet megszűnését követően lehet. 

A levélben tájékoztatják az érintetteket, hogy a veszélyhelyzet – és ezzel együtt a kilakoltatási moratórium – 2022. május 31-én megszűnt. A moratórium alatt a levél kézbesítettjének lakbér- és üzemeltetésiköltség-hátraléka tovább emelkedett. Kezdeményezik a háztartásban élő személyek kényszerkiköltöztetését. 

A huszonnegyedik órában 

A NyírVV Nonprofit Kft.-től megtudtuk, hogy első körben körülbelül 25 bérlőt érintene a kényszerkiköltöztetés (ők az 500 ezer forint feletti tartozók), de a következő körben megkeresnék a közgyűlési határozat szerinti 250 ezer forint feletti tartozókat is, amely mintegy 30-35 bérlőt érint. 

A levélben szerepel még egy fontos tájékoztató, mely jelzi, hogy még a 24. órában is a megoldásra törekednek. Az érintetteknek lehetőségük van több, a városban működő szociális intézményt megkeresniük, külön kiemelve a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ ügyfeleket fogadó egységeit (Déli Telephely: 4400 Nyíregyháza, Vécsey u. 17., Északi Telephely: 4400 Nyíregyháza, Május 1. tér 10/a, Huszártelepi Telephely: 4400 Nyíregyháza, Huszár tér 2/a). 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában