A szárnyra kelt reggeli esete

Nemrég egy parányit David Attenborough-nak éreztem magam. Nyugi, tényleg csak egy egészen kicsit – nem utaztam el a világ másik felére, hogy bemutassam folyamatosan változó világunk csodáit, de egy alacsony költségvetésű természetfilmben simán el tudnám képzelni az alábbi jelenetet.

Megadóan tűrte

Ahogy minden hétköznap, kedd reggel is a nyíregyházi bíróság előtt szálltam le a buszról. Egy kedves ismerősömmel arról beszélgettünk, mennyire élvezték a kislányai a legutóbbi táborozást, amikor a római katolikus templom sarkánál megláttam egy macskát. Fiatal, tarka cicus, éppen ugráshoz készülődött, feszülten figyelt valamit, majd elrugaszkodott és hang nélkül, puhán ért földet, egy pillanattal később pedig diadalittasan emelte a magasba a szájában tartott zsákmányt: egy galambot. A madár egy keveset verdesett, majd szárnyait kitárva, megadóan tűrte, hogy a négylábú vadász magával vonszolja.

Ekkorra sikerült előszednem a telefonom a feneketlen táskámból, így még – ha messziről is, de – elcsíptem, ahogy a cicus befordul a sarkon.
Elismerően néztünk össze, megdicsértük a szép fogást, és már indultunk volna tovább, amikor néhány hangosabb szárnycsapkodást hallva még egyszer a macskánk után fordultunk. Úgy tűnik, a kis állatnak nagyobb volt a szeme, mint a szája: nem bírt a galambbal, szomorúan nézett az elrepült reggelije után. Kicsit sajnálkoztunk, majd az ismerősöm megfogalmazta az eset népmesei tanulságát: a templom macskája egye a templom egerét. 

Borítókép: a szerző/szon.hu