Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.07.22. 11:30

Hőségben a légdugó jelenthet életveszélyt

A nagy melegben megnő a szén-monoxid kialakulásának veszélye is, a kéményben légdugó alakulhat ki.

Egy földszinti kis garzonlakásban jelzett be napközben a szén-monoxid érzékelő. Szerencsére a másodikon egy szomszéd felismerte a hangot és értesítette a tűzoltóságot, akik hívták a rendőrséget és a mentőket is, ugyanis nem lehetett tudni, van-e valaki a lakásban. Kéziszerszámokkal felfeszítették a bejárati ajtót - szerencsére senki sem volt otthon - majd a tűzoltók 100-150 közötti ppm szén-monoxid értéket mértek, kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét.

Gyengül a huzathatás

Nem, ez nem egy téli esemény, hanem az első hőségriadó alatt történt nyíregyházi eset, amivel Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes jól illusztrálta, hogy nagy melegben nő a szén-monoxid kialakulásának veszélye is.
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tűzoltósági felügyelője arra is felhívta a figyelmet, hogy ez az eset egy olyan épületben történt, ahol gyűjtőkémény van.

– Többen vannak bekötve a kéményre és van szellőző is a kürtőben, azonban valaki használta a készüléket, füstgáz keletkezett, ami visszaáramlott. Gázüzemű készülékek esetén használat közben a kéményben szokásos módon kiáramló égéstermék vagy füst megrekedhet, azért mert a külső hőmérséklet magasabb, mint a kéményen belüli, így nem alakul ki a megfelelő huzathatás, ami kánikulán kívüli időszakokban megvan. Azaz minél nagyobb a külső hőmérséklet annál kisebb lesz a nyomáskülönbség, ez pedig egyértelműen gyengíti a huzathatást, légdugó alakul ki, s a szén-monoxid visszaáramolhat akár a gázkészüléken, akár más szellőzőrendszeren keresztül is a lakásba – magyarázta az alezredes.

Életet menthet az érzékelő

Ezért tanácsolja a katasztrófavédelem, hogy elsősorban a nyílt égésterű készüléket használók mindenképp szereltessék fel a szén-monoxid érzékelőt és helyezzék el a helyiség magasabb pontján, hiszen a szén-monoxid a levegőnél könnyebb, így a helyiség felső részében lesz kimutatható. Ezek a készülékek a szén-monoxid visszaáramlását megbízható módon jelzik.

– Az ingatlanban tartózkodók időben meg tudják tenni a szükséges intézkedéseket, az első és legfontosabb azonnal kinyitni az ablakokat és ajtókat, valamint hívni a 112-es számot – tette hozzá Leskovics Zoltán. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában