Tiszaeszlár

2022.07.05. 16:54

Vadászpilóta az aratónapon

Asztalos István | Fotó: totalcar.hu

Asztalos István | Fotó: totalcar.hu

Ilyen még sohasem volt – mondhatják Tiszaeszlár lakói annak ellenére, hogy július 9-én immár a huszonegyedik aratónapot rendezi meg az önkormányzat az Ádám-kertben. Márpedig olyan valóban nem volt, hogy az aratónap keretében átadják a „Szülőföldem” Tiszaeszlár elnevezésű érdemérmet. A 2019-es önkormányzati választás után ugyanis az önkormányzat úgy döntött Vajda László polgármester vezetésével, hogy több elismerést is létrehoznak, amelyekkel elismerik a településen élő, illetve a községből elszármazott személyek kiemelkedő munkáját. Tavaly a díszpolgári cím talált gazdára, az idén pedig  a már említett díjat adják át a községháza előtt 9 órakor kezdődő ünnepségen. 

A tiszaeszlári mazsorettek fellépése után Vajda László polgármester köszönti a vendégeket, majd átadja a a „Szülőföldem” Tiszaeszlár érdemérmet Asztalos István alezredesnek, a kecskeméti légibázis vadászpilótájának, akinek az életútját és munkásságát Jenei Barna ezredes, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnokhelyettese méltatja. 

Előzetesen annyit elárult lapunknak, hogy Asztalos István vadászpilótaként és más beosztásokban a mai napig szolgálja a haza védelmét.  Arra pedig a világhálón találtunk rá, hogy a Gripen vadászgépekkel repülő magyar pilóták között a tiszaeszlári származású Asztalos István az egyik legtapasztaltabb.  Igaz, a MIG-29-eseknél is a rekorderek közé tartozott. Az ünnepélyes pillanatok után műsort ad a Tiszalöki Népzenei Együttes, majd a történelmi egyházak képviselői megszentelik a kenyeret.

Ezt követően a szórakoztató műsoroké lesz a főszerep, illetve az érdeklődők megtudhatják azt is, hogy arattak, hogyan csépeltek egykoron elődeink. Színpadra lép többek között Nagy Bogi és Live együttes, Josh és Betti és az Irie Maffia, de lesz veterán motor-bemutató, hadtörténeti kiállítás és népművészeti vásár is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában