Nyíregyháza

2022.07.20. 20:00

Vasmadarakon érkező üzletemberek

Az óceánt is átszelték már a Nyíregyházáról startolt business jet gépek.

Fotó: archív/Mate János

A nyíregyházi repülőtér közel százéves történelmében kezdetektől kiemelt szerepet játszott a polgári, azon belül az üzleti hasznosítás. Ezért is kezdeményezték 1927-ben a város bekapcsolását a nemzetközi légi forgalomba, és szavazott meg az akkori képviselő-testület 110 ezer pengőt a „repülőállomás” munkálatainak fedezésére.  

Jó befektetésnek bizonyult, a szárnyaló idővel a jelenkorba érve azt látjuk, hogy a repülőtér nyújtotta lehetőségek mennyire meghatározzák a gazdaság fejlesztését, bővülését. Egy-egy nagyobb beruházás előtti döntésben kiemelt szempont a gyors elérés lehetősége. Megyénk több városában is telepedtek meg olyan cégek, melyek vezetői rendszeresen megfordulnak itt, és nem egy esetben maguk vezette gépekkel.

Biztos pontot jelent

– Kétség nem fér hozzá, hogy nem csak a megyeszékhely, hanem a szélesebb régió versenyképességében is pillér a repülőgépes forgalom, a megbízhatóan működő repülőtér – erősítette meg szerkesztőségünknek tapasztalatai alapján Horváth Péter, a Tréner Kft. ügyvezető igazgatója, aki a társaság élén hosszú ideje látja el a nyíregyházi repülőtér üzemeltetésével járó feladatokat.

Horváth Péter

– A közelmúlt történései, körülményei visszavetették az ilyen jellegű repülőforgalmat: a járványhelyzetben engedélyezték ugyan az üzleti célú utakat, de szigorú szabályokhoz kötötték és ettől függetlenül mindenki óvatosabban kelt útra, illetve elhalasztotta azt. A háború pedig az egész világra, minden szakterületre rányomja a bélyegét, de bízunk a mielőbbi békében, s hogy visszatalál a világ, az élet a régi kerékvágásába – fogalmazta meg tömegek óhaját Horváth Péter.

Repülni és fejleszteni szükséges

A rendkívüli helyzettől független akadályok is vannak azonban a háttérben. Magyarország schengeni határnak számít, ezért például az EU-tag Romániából érkező gépek fogadása körülményesebb, a határellenőrzést szigorú előírások mentén kell elvégezni a gépek átvizsgálásától a vámoláson át az esemény részletes dokumentálásáig. Schengeni övezeten belüli repüléseknél nincs ilyen kötöttség.

A nyíregyházi repülőtér ezzel együtt is biztos pont a gazdasági élet szereplőinek. Az áruforgalom minimális, inkább a személyforgalom a jellemző, ebben rejlik még bőven potenciál. A normál nyitvatartáson túl az előre jelzett igények, bejelentett repülési terv szerint fogadják, tankolják és szolgálják ki a gépeket. Európa minden pontjáról érkeztek és landoltak már itt business jetek, mint amilyen például a Cessna Citation, és indultak innen már az Egyesült Államokba is vasmadarak üzletemberekkel a fedélzetükön.

Hosszabb pálya, mint ugródeszka

A korral azonban haladni kell. Az 1927-ben tervezett 110 ezer pengős beruházás is háromszorosára növekedett, mire megépült a kor követelményeinek megfelelő repülőtér. A jelenlegi technikai, infrastrukturális környezet magas színvonalon szolgálja ki az ügyfeleket, de a jövő kihívásaihoz ezeket bővíteni, fejleszteni kell.  

Szükség lenne többek között egy minimum 1500 méteres felszálló pályára és egyéb kiszolgáló létesítményekre. A szakmai háttér, tapasztalat és tudás az egész országban itt áll a legmagasabb szinten, ezt ma már nemzetközi szakmai berkekben is elismerik. Erre lehet és érdemes építkezni. 

KM 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában