Nyíregyháza

2022.07.04. 15:20

A cápa könnyű prédát keres - ezekkel légy tisztában, ha a tengerhez mész nyaralni

Ennyi cápatámadás után az idén már nem lenne szabad többnek előfordulnia, véli a Sóstó Zoo igazgatója.

Illusztráció: Shutterstock

„Egy pillanatra még visszamegyek”. Ezek voltak az utolsó szavai annak az osztrák származású turistának, akinek Egyiptomban egy cápa leharapta a kézfejét és letépte a lábát. A 68 éves Elisabeth Sauer Hurghadában akart csobbanni még egy utolsót, mielőtt hazautaznak. 

A támadás során az asszony védekezni próbált a kezével, mindhiába. A szemtanúk szerint a sokktól arra sem maradt ideje, hogy sikoltson vagy sírjon. Annyi lélekjelenléte azért maradt, hogy kievickéljen a partra, de a szárazföldön már újra kellett éleszteni, végül a mentőben állt le a szíve.

Régen elképzelhetetlen volt

Az esetről videó is készült, ahol a szemtanúk bekiabálásai között magyar szó is elhangzik. A videófelvételen az látszik, hogy a tenger a nő körül hirtelen skarlátvörösre változik. Egyébként nem ez volt az első eset, hiszen a Sky News szerint 600 méterre a helyszíntől egy 40-es éveiben járó román nő is áldozatául esett egy támadásnak, ugyancsak az elmúlt pénteken. Sőt azóta egy jordániai ejtőernyőst is lábon harapott egy ragadozó, ínakat szakítva, csontokat törve. A partszakaszt három napra lezárták.

Lapunknak a Nyíregyházi Állatpark igazgatója, Gajdos László kommentálta az esetet. – Néhány éve már megbolydult a világ és ezt a cápák is jelzik. Olyan helyeken támadnak, ahol mindez évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Ugyanerre enged következtetni a támadások gyakorisága is, ami világosan jelzi: a világ óceánjaiban is átalakulnak az életkörülmények. Néhány éve ugyan hallottunk hasonló esetről a Vörös-tengeren (2020-ban egy ukrán fiatal veszítette el a karját, egy egyiptomi idegenvezető pedig a lábát, illetve többen is megsérültek – a szerk.), de ezt megelőzően sokáig nem történt semmiféle hasonló. Korábban búvárkodókat ért támadás, most egy fürdőzőről van szó.

 Abban a térségben egyébként a makócápa meglehetősen gyakori, és tudni kell róluk, hogy nagyon agresszívak, akár négy méteresre is megnőnek, és a 4-5 mázsás súlyt is elérhetik. A támadásuk okát nem lehet tudni, valószínűleg táplálékszerzés céljából jönnek fel viszonylag közel a partokhoz – magyarázta az igazgató.

– Amikor egy strandra bekeveredik egy ilyen állat, könnyű prédát látva egy emberben, le kell zárni a strandot, és meg kell várni, hogy eltűnjön a környékről, mert amelyik rászokott az ember elleni támadásokra, egyhamar nem fog leszokni róla. A cápafilmekkel ellentétben a cápa nem gondolkodik, nem előre kitervelt módon támad, hanem könnyű prédát keres. Sajnos a meleg tengerekben egyre óvatosabban kell vízbe merülnünk, főleg távolabb a partoktól – tette hozzá.

A fehér cápa is feltűnhet

– Megdöbbentő, hogy mostanra a nagy fehér cápa is kozmopolita lett, és mint kiderült, előszeretettel járja a világtengereket – mondta el az igazgató, amikor az adriai partok veszélyeztetettségéről kérdeztük. – Emiatt akár az Adriára, Isztria környékére is felúszik, követve a halvonulásokat. Nemrég a Vörös-tengeren is láttak egyet, holott az Ausztrál, Dél-Afrika és az amerikai partoknál, jelesül inkább a Mexikói-öbölben élnek nagy fehér cápa populációk. Szerencsére nem okoztak még bajt, nem jöttek közel a partokhoz. Egyébként az Adriai-tengerben is nagyon sok cápafaj él, messze a partoktól, inkább a mélyebb vizekben.

Gajdos László szerint egy ilyen támadásnál nem sok mindent tehetünk, legfeljebb szurkolhatunk, hogy az állat csak megszagolni, megnézni akar, és nem megenni. – Azért nincs szükség pánikkeltésre. A cápatámadás esélye minimális, többen esnek áldozatául annak, hogy kókusz pottyan a fejükre. Figyelni kell a vízimentőket, a part menti jelzéseket, és aki biztonságban akarja érezni magát, olyan nagyon ne távolodjon el a partoktól – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában