Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.08.09. 14:00

A darázscsípés életveszélyes is lehet

A férfi nem volt allergiás, mégis belehalt a csípésbe

Nem volt allergiás a darázscsípésre az az 56 éves férfi, aki a múlt héten meghalt egy csípés után. A férfi a Bükkös-parti zöldségesüzletnél vesztette életét, annak ellenére, hogy rövid időn belül orvosi ellátást kapott. A Tényeknek a férfi fia azt mondta, apját már korábban is szúrta meg darázs, de akkor semmi baja nem volt. – Sajnos a férfi életét a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sem lehetett megmenteni – mondta az esetről Méhes Dóra, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa. A Tények szerint a férfit az utóbbi napokban többször is megcsípte egy darázs, de akkor még nem jelentkezett nála semmilyen súlyos tünet.
A szakemberek ezzel összefüggésben azt mondták: elképzelhető, hogy a férfi azért halt meg, mert a korábbi csípésekkel együtt nagyobb mennyiségű méreganyag került a szervezetébe.
A Tényeknek nyilatkozó allergológus szerint ebben az esetben életmentő lehetett volna egy, az allergiások által is gyakran használt adrenalininjekció (EpiPen), ha időben beadják.
Dr. Mosolygó Gábor záhonyi háziorvos lapunknak elmondta, a darázscsípés súlyos esetben anafilaxiás sokkot okoz.

–  Ilyenkor összeesik az illető vérnyomása, leáll a szíve, az életfunkciói rövid időn belül megszűnnek. Ez szerencsére ritkán fordul elő, s az ilyen súlyos reakciók azoknál fordulnak elő, akik erőteljesen allergiásak a darázscsípésre. Nem kell a legrosszabbra gondolni, amennyiben darazsak csípése után megduzzad a szúrás helye, fájdalmat okoz, bepirosodik és a panaszok csak napokkal később múlnak el, hiszen ezek természetes reakciók és nem a sokk jelei. Ezeket a darazsak méreganyaga okozza, ugyanakkor azt tapasztaljuk, ha valakit többször csíp meg ilyen rovar, akkor fokozatosan súlyosbodnak a reakciók. Ha valaki a múlt heti csípés után szinte panaszmentes volt, a következő alkalommal viszont már szorító érzést észlel a torkában, akkor nem szabad félvállról venni a tüneteket – hangsúlyozta a háziorvos, aki a szükséges óvintézkedésekről is mesélt lapunknak.

Gyógyszer vagy injekció

– Több betegem is van, akik darazsaktól hemzsegő helyekre járnak, és mindig felhívom a figyelmüket, hogy próbálják meg messziről elkerülni a rovarokat, bár tudom, ez nem mindig kivitelezhető. A rovarriasztók használata is segíthet, de ami még fontosabb, hogy legyen náluk gyógyszer, ami mérsékli a tüneteket. Ez lehet kenőcs, vagy antihisztamin tabletta, ami rendkívül hasznos az ilyen esetekben. Ismerek olyan beteget, akinek légúti panaszai vannak minden csípés után, ezért nekik szteroidtablettát írtam fel, amit gyorsan bevéve 10 percen belül csökkenthető a torok dagadása és enyhülnek a légzési nehézségek. Azt viszont fontos kiemelni, hogy az igazi anafilaxiát ezzel nem lehet megszüntetni. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az orvosunkkal konzultálni darázs- vagy méhcsípés esetén is, mivel minden ember más és más, és nem egyformán reagál a szerveztük a rovarok méreganyagára. Egy másik betegemnek ugyanis szteroidos tablettát írtam fel a panaszaira. Komolyan kell venni a problémát, hiszen múlt héten pénteken hívott fel kétségbeesetten az egyik betegem, akit darázs csípett meg, és erős reakciókat váltott ki nála a rovar mérge. A sürgősségi osztály nem volt elérhető távolságon belül, ezért a patikába irányítottam, és mire odaért, kiírtam neki a gyógyszert a felhőbe. Rövid időn belül újra csörgött a telefonom, a beteg megköszönte a gyors segítséget, és jelezte, enyhültek a tünetei, jól érzi magát – számolt be egyik esetéről a dr. Mosolygó Gábor.

A szentendrei férfi sajnos nem volt ilyen szerencsés, hiába kapta meg gyorsan az orvosi segítséget, az életét már nem lehetett megmenteni. 

– Az ő esete is bizonyítja, hogy akkor is komolyan kell venni a csípéseket, ha nem vagyunk allergiások, hiszen a sokadik szúrás már rendkívül súlyos tüneteket okozhat. Többen vannak, akiknek már volt ilyen kellemetlen élménye, és ma már ingyenesen hozzáférhető a TONOGEN injekció a számukra, amely adrenalint tartalmaz, és a csípés után gyorsan beadva elkerülhető a tragédia. Ezt sajnos háziorvos nem írhatja fel, mindenképp szakorvostól kell kérni, de aki érzékeny a csípésekre, mindenképpen szánja rá az időt, és szerezzen be egyet – tanácsolta a háziorvos.

Szalanics Árpád kislánya is allergiás a darázscsípésre, ezért azt javasolja a szülőknek, vegyék komolyan a csípések lehetséges kockázatait. – Egy kerti partin derült ki, hogy a lányom allergiás a darázscsípésre. Akkor a háziorvos gyors közbenjárásának köszönhettük, hogy nem lett nagyobb baj a szúrásból. A gyors ellátás miatt hamar megszűnt a duzzanat a kislányom torkán, de belegondolni is szörnyű, mi történt volna, ha a doktor úr nem veszi fel hétvégén a telefont, és nem fogad minket 10 percen belül. Azóta mindig van nálunk egy speciális, önbelövő injekció, aminek korábban elég borsos volt az ára, de úgy vélem, ilyen helyzetben egy szülőt sem foglalkoztatnak a költségek - hangsúlyozta Szalanics Árpád.

Borítókép: A darázscsípés súlyos esetben anafilaxiás sokkot okozhat | Illusztráció: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában