Az út a fontos és a megérkezés

 Fiataloktól nem szokatlan vidámsággal, énekszóval, az utca emberének a figyelmét is magára vonva érkeztek meg a görögkatolikusok ifjú zarándokai szerdán a kertvárosi Nyíregyházi Szent Kereszt felmagasztalása görögkatolikus templomhoz, ahol már nem kevesen várták őket a helybéliek, a csatlakozni szándékozók. Élükön vonult dr. Seszták István atya, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke, és fiatalosan, fehér kalapban Szocska Ábel megyéspüspök is. Harmadik napja voltak úton, és mindannyiuk arcán ott ragyogott a megérkezés öröme, holott nem ez volt aznap az utolsó állomás. Innen a belvárosba mentek tovább, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola épületébe, ahol vacsorájukat töltötték, és megszálltak, hogy aztán – összesen 100-120 kilométert legyőzve – Nagyboldogasszony búcsújának előestéjén, azaz szombaton 11 óra és dél között megérkezzenek Máriapócsra.

Jól esett megpihenni, és némi frissítőhöz jutni, a Nyíregyháza-kertvárosi Görögkatolikus Egyházközség tagjai – közöttük dr. Obbágy László parókus atya – felirattal díszített, erre az alkalomrasütött kenyérrel, gyümölcsökkel, némi hűsítő édességgel, innivalóval várták a közel 350 főből álló menetet. Ám amíg befordultak a legyező utcába, a velünk együtt korábban érkező dr. Orosz Atanáz püspök néhány mondattal mindjárt be is mutatta az idén jubiláló, 20 esztendeje megszervezett zarándoklatot.

– Húsz évvel ezelőtt dr. Seszták István atya és Makkai László atya – a Miskolci Egyházmegye lelkigondozója –, szervezte meg Tokajból indítva ezt az egyházmegyei zarándoklatot Máriapócsig, lelki és fizikai segítséget is adva a több napos úthoz. Már akkor nagyon jól sikerült, de ma már a Hegyközből, délről, Nagyvárad felől is csatlakoznak. Most, a 20. esztendőben az volt a célkitűzés, hogy mindhárom katolikus egyházmegyét bevonják, és érintsék is az útvonalon végighaladva. Ma már a kapacitása és a dimenziója is messze nagyobb ennek a zarándoklatnak annál, hogy egy pusztán görögkatolikus ifjúsági esemény legyen, hiszen a fiataljaink a római katolikus barátaikat is hozzák, illetve mindazok eljönnek az ország számos részéből, akik az internetről értesültek az eseményről – halhattuk.

Az eseményt mindig kulturális programok is tarkítják, az idén Rúzsa Magdi adott koncertet, és természetesen most is tartanak lelki napot, amikor viszonylag csöndesen, tanításokat hallgatva töltenek el több órát egy helyen. Ezúttal Ófehértón lesz alkalom minderre, ahol Böjte Csaba testvér szól majd az egybegyűltekhez. És bár szombaton a program hivatalos része lezárul, többen maradnak az esti virrasztásra, és vasárnapra is.

– Középiskolásként lettem tagja a menetnek még 2003-ban, belenőttem ebbe a közegbe, azóta járom ezt az utat az elejétől a végéig, a gimnazista éveimet, a kispapságomat, a papi szolgálatomat, minden nyaramat meghatározza ez az egy hét augusztusban. Amikor kezdtük, nem volt ennyire felgyorsult a világ, az internet sem volt ennyire népszerű. De ma is óriási dolog, hogy nem a híreket pörgetjük, és nem azon bosszankodunk, hogy mit írnak már megint – mindezt már Obbágy László mondta el, aki édesapja nyomdokaiba lépve maga is pap, Rozsály lelkipásztora. A családja, felesége és négy gyermeke – három apró ikerrel és egy háromévessel – itt várták a templomkertben. – Mindig találok célt és szándékot, amit fel lehet ajánlani, amiért és akiért végig kell menni. Kiskamaszként a hivatástudatért, majd a párválasztásért, azután mert szentelődtem, majd családos ember lettem. Tavaly kórházban volt a feleségem a három gyerekkel, nagyon korán születtek, és életveszélyben voltak, de már minden rendben van, az úr velünk volt. Hogy miért fontos a zarándoklat? Nemrég fogalmaztam meg, hogy nem mentem be még kétszer ugyanúgy Máriapócsra, ha nem így volna, ennyire népszerű se lenne. Az utolsó kilométerek mindig nagyon nehezek, de mindig óriási boldogság és megkönnyebbülés megérkezni. Ezen a héten a Jóisten kegyes volt hozzánk, a kísérőautó és az orvos-stáb mellé szelet is és árnyékot is adott – magyarázta László atya. Csak alátámasztani tudta, hogy sokat nevetnek, képmutatás is lenne búskomoran, rózsafüzért morzsolgatva végig járni a kijelölt távot.

Gulybán Grétára pedig csak rá kellett nézni, hogy igazolva lássuk az elmondottakat. Mivel 16 év az alsó korhatár (22-23 a felső), ő most csatlakozott először a zarándokokhoz. Az ő édesapja is lelkipásztor, és már régen jönni akart, hogy a régi barátok mellé újakat szerezhessen. Mint elmondta, a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium tanulója, és bár sportolni nagyon szeret, még nem döntött a felnőtt élete folyásáról. – Minden nap végén elfáradunk, ezért is örülünk minden pihenőnek, miközben egymást is támogatjuk. Van, amikor inkább már csak a hitünk visz, nem a lábunk. Szerencsére jól bírtam, csak egyszer húzódott meg a lábizmom, de többen is megmasszírozták, hogy mehessek tovább. Egy ilyen úton sokat beszélgetünk, mindenféléről szó esik a hit és a vallásos témák mellett, iskoláról, családról, tanulásról vagy a világ ügyeinek alakulásáról. Szerencsére pozitív beállítottságú vagyok, ezért is inkább kerülöm a lehangoló témákat – mondta el, nem titkolva azt sem, hogy ezután is szívesen zarándokolna minden évben.

– Egyfelől jó testvérek között lenni másfelől immár ötödik alkalommal gyűjtöm a tapasztalatokat, és egyszer talán Romániában is szervezhetnénk ehhez hasonló zarándoklatot. Ma, amikor a világban sokan ki akarják zárni az Istent az életükből, jó, hogy összegyűlünk, és bebizonyítjuk: másképpen is lehet. Jöjj ide, teljünk be a Tábor-hegyi fénnyel, legyen mindez ragályosabb, mint a Covid! – így nyilatkozott lapunknak Patrik, aki Nagykároly mellől, a romániai Piskoltról érkezett a jubileumi görögkatolikus ifjúsági zarándoklat résztvevői közé, jelenleg szeminarista tanulmányait végzi.

– Ez a zarándoklat egyfajta hitvallás, tanúságtétel. Most azt érzem, mint amikor 20 éves voltam, öröm tölti el az ember, hogy mindezt megéltük, és hogy töretlenül ennyire látogatott még most is – fogadta a kérdéseinket Szocska Ábel megyéspüspök, miután kenyeret szelt az érkezőknek. Kálmánházánál csatlakozott a menethez, amikor átlépték az egyházmegye határát. – A mi számunkra a zarándoklat legkiemelkedőbb pillanata a találkozás a Jóistennel, a megérkezés Máriapócsra, ennek persze útközben nagyon sok olyan mozzanat van – szép elmélkedések, szertartások, imádságok – amelyek erre készítik fel a fiatalokat. És mindebbe a táncház vagy egy koncert is beletartozik. Egy zarándok nehezen tud kiemelni egyetlen pillanatot az élmény egészéből, összességében a zarándoklat az, ami a jövőre nézve az embernek erőt ad. Húsz év távlatából számomra is meglepő, hogy amíg az elsőkről úgy gondoltuk, ők tudják, ők jól csinálják mindezt, most különös öröm látni, hogy ez mennyire élő. A fiataljainkban van tudás, erő, lelkesedés, és viszik tovább a szellemét, amihez az idén azt a szlogent választottuk, hogy „Számítasz!”. 

Borítókép: Gazdag Mihály