Nyíregyháza

2022.08.18. 11:30

Két új óvoda indul el Nyíregyházán

Száz gyermek iratkozott be Nyíregyháza új református óvodáiba.

Fotó: Gazdag Mihaly

Alig néhány hét maradt a szünidőből, az iskolákban és az óvodákban már javában tart a felkészülés a 2022/ 2023-as tanévre. Számos intézménybe a tankönyvek is megérkeztek, amit szeptember első napjaiban ingyen kapnak meg a köznevelésben résztvevő diákok.
Az intézmények fenntartóinak most arról kell gondoskodniuk, hogy gördülékenyen induljon az oktatás, kiegyensúlyozott, stabil hátteret nyújtsanak a gyerekek neveléséhez. Szerencsésnek tartja magát az az iskola, ahol százszázalékos a szakos ellátás. Egyes helyeken most is vannak üres óvodapedagógusi és tanári álláshelyek. Fontos lesz az idei tanévben a rezsikérdés is.

Körképünkben bepillantottunk az iskolák zárt ajtói mögé és megkérdeztük, hogyan várják a gyermekeket. Van, ahol kifestették a tantermeket, máshol épületvillamossági felújítást végeztek a nyáron, új bútorokat, eszközöket szereztek be. A megyeszékhelyen élő kisgyermekes családoknak jó hír, hogy két új óvoda épült fel a városban, a református egyház fenntartásában működő intézményekbe összesen száz gyermek iratkozhatott be.

Festenek, pakolnak, készül az órarend

Már a bútorokat pakolják a pedagógusok, tervezik a szobabelsőket mindkét telephelyen. Tágas, korszerű óvoda épült a Deák Ferenc és a Kiss Ernő utca sarkán, illetve Örökösföldön a Törzs utcán. A Nyíregyháza- Városi Református Egyházközség az országos óvodaépítési programban kapott lehetőséget az építkezésre, így a bölcsődétől az általános iskoláig biztosított a református nevelés a megyeszékhelyen.
Dr. Gaál Sándor esperes elmondta, Nyíregyháza gyarapodó város, olyan részeiben építették meg az óvodákat, ahol igény merült fel új férőhelyekre és aktív gyülekezetek működnek.

Száz óvodás

– Nyíregyháza fejlődik, a város demográfiai adatai is azt mutatják, hogy szükség van a nevelési intézményekre, ahol a színvonalas oktatás, a keresztyén nevelés stabil alapot biztosít a gyerekek fejlődéséhez. A szülők is érdeklődnek, és hittel, jó szívvel íratják be a református óvodákba, iskolákba gyermekeiket – tette hozzá dr. Gaál Sándor.

Klincsikné dr. Simon Enikő óvodavezető elmondta, a jövő hétre már szülői értekezletet tartanak, ahol megismerkedhetnek a családokkal. – A Jókai Mór Református Általános Iskola intézményegységeiként működünk szeptember elsejétől. A belvárosban 4 csoportot alakítottunk ki, az örökösföldi templom szomszédságában hármat, mindkét helyen tornateremmel, tágas udvarral, új játékokkal. Nagyon fontos megemlítenem, hogy csoportonként 2 óvodapedagógus és 2 dajka dolgozik majd nálunk, a meghirdetett álláshelyeket be tudtuk tölteni, sőt, több jelentkező közül választottuk ki a pedagógusainkat. Erről azért is fontos beszélni, mert sok helyen óvodapedagógus hiány van – jegyezte Klincsikné dr. Simon Enikő, majd azzal folytatta: – A 3-6 éves korosztálynak két legfontosabb tevékenysége a szabad játék és mozgás, valamint a versek és a mesék világa fejleszti képességeiket, ezekre fektetjük hangsúlyt óvodai programunkban – tette hozzá. Az óvodavezető kiemelte: a keresztény szellemiség fogja áthatni a gyermekek mindennapjait, az óvoda egész közegében kulcsszerepet kap a vallásosság, a hitbéli nevelés.

A szakemberrel arról is beszélgettünk, hogy az elmúlt években az oktatási intézmények megtanultak alkalmazkodni a kihívásokhoz, legutóbb a járványhelyzethez, nagyon remélik, hogy ez utóbbi nem zavarja meg működésüket.

Rezsimatek

Egy másik lényeges kérdés a tanév indításakor, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan spóroljanak az energiafelhasználással az oktatási intézmények, szükség lesz -e takarékosságra? Erről már Deák Ágnessel beszélgettünk, ugyanis mint mondta, a kótaji általános iskolában problémát okozhatnak a megnövekedett rezsiköltségek.

– Ahogyan most számolunk, a sokszorosa, akár a tízszerese is lehet az idei fűtésszámla a tavalyinak, sajnos, a rezsin nem nagyon tudunk  spórolni, és nincs alternatív fűtési rendszerünk sem. Télen 20-21 fokon megy a gázfűtés, nincsenek olyan termeink sem, amit le tudnánk zárni, minden helyiségben tanítunk – fűzte hozzá az igazgató, abban reménykedve, hogy az iskola fenntartója valahogy megoldja ezt a helyzetet. A kótaji István Király Baptista Általános Iskolába 270 gyerek jár, két csoportban 23-23 első osztályos diák ül be az iskolapadba szeptember elsején. Százszázalékos a szakos ellátottság az iskolában, a gyermekeket már osztályokba is sorolták, a tantestület tagjai épp az órarendkészítéssel foglalatoskodnak, hogy elsejére mindenki pontosan tudja, mi a feladata.

Azt mindenhol fontosnak tartják a pedagógusok, hogy adódjon is bármilyen rendkívüli helyzet, a tanévet nyugodtan és rendben szeretnék elkezdni. A gyerekeket komfortos elhelyezést szeretnének nyújtani.

– Igazán nem lehet okunk panaszra, egy jelentős iskolakorszerűsítésen vagyunk túl – ezt már a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola igazgatója nyilatkozta lapunknak. Horváth- Bócsi Irén felidézte, a fenntartó a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye közel 400 millió forintból épített tornacsarnokot az intézménynek az előző tanévben, új tantermeket csoportszobákat is kialakítottak.

A fenntartó gondos gazda

– A tavalyi  nagy beruházás és épületbővítés után most az épületvillamossági felújításra kaptunk engedélyt a legrégebbi épületrészben. A földszinten és az első emeleten 8 tanterem elektromos rendszere újul meg. Teljesen áthuzalozzák a termeket, illetve LED-es lámpákat szerelnek fel a helyiségekben a folyosókon, ezzel is sokat takarítunk meg az áramfogyasztásban majd. Úgy gondolom, jó gazdaként bánunk az épülettel, az energiafelhasználásban igyekszünk takarékoskodni. Az épületet teljesen belaktuk, a gyerekek komfortosan érzik magukat benne, a mostani „csinosításokkal” pedig hamarosan elkészülünk. Iskolánk összes évfolyama ebben a tömbben kezdi meg az évet: 263 diák, ebből 38 elsős diák. A tanév biztonságosan indítható, teljes a szakos ellátottságunk, a tankönyvek kedden megérkeztek kedden. Ingyenesen kapják meg tanulóink, s az önkormányzat a háromszori ingyenes étkezést is biztosítja alsó-, illetve felső tagozaton – zárta Horváth-Bócsi Irén. 

KO

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában