Maximalizmus a humanitárius válságban is

Maximalista, perfekcionista – ezzel a két szóval jellemzi önmagát Gurály Edina. S a precizitásra, tökéletességre törekvésnek ha vannak is hátrányai, a február 24-én elkezdődött ukrán–orosz háborús konfliktusban elsősorban az előnyeit használta ki, hiszen több ezer menekült ellátásáról, az adományok gyűjtéséről, szortírozásáról és elosztásáról gondoskodtak. 
A Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatója elismeri, ilyen méretű humanitárius válságra nem voltak, lehettek felkészülve, ám a határon átnyúló árvízi, katasztrófavédelmi gyakorlatok arra kiválóak voltak, hogy az azonnali döntéshozatalra, gyors reagálásra és helyzetfelismerésre készítsenek fel. 

Megélt nehéz pillanatokat 

– Jobban szeretek vezető lenni, mint főnök, azonban ezekben a hetekben nagyon sokszor arra volt szükség, hogy főnök legyek. Egymondatos, kétszavas utasításokkal kellett elmondani, hogy ki hová megy, mit csinál. Hol állítunk fel sátrat, hová kell ágy, takaró, hogyan osztjuk az úti csomagot, milyen feladata lesz az önkénteseknek. Arra sem idő, sem energia nem maradt, hogy hosszú körmondatokban magyarázzam a miértet. Aztán persze eljött a pillanat, amikor azt mondtam a kollégáimnak: üljünk le, és elmondom. Sokan akkor értették meg, miért kell így viselkednem, utasításokat adnom – mutat rá a külvilág számára láthatatlan mozzanatra az igazgató, aki a válság legnehezebb időszakaiban megszűnt családanya és feleség lenni, amikor úgy indult a határra, hogy váltóruhát is vitt, mert kérdéses volt, aznap hazaér-e még Nyíregyházára, ahol laptop előtt ülve éjszaka intézte a mindennapi ügyeket, hiszen az élet nem állt le. A Vöröskereszt egyéb feladatait ugyanúgy el kellett látni a megyében, mint a háború kitörése előtt. 
– Azt szeretem, ha feladat, kihívás van, s az ember nem abban gondolkodik, hogy ezt miként ismerik majd el – utal arra, mennyire meglepte, hogy a rangos állami kitüntetésre felterjesztették. Azt mondja, ha a bizottság úgy dönt, hogy végül mégsem veheti át az érdemkeresztet, maga a tény, hogy a Magyar Vöröskereszt vezetősége rá gondolt, már elegendő elismerés. Háromszor olvasta el a Miniszterelnökségtől kapott levelet, mire elhitte, hogy ami abban áll, valóság. Bevallja, elérzékenyült, ahogy azt is, megélt nagyon nehéz pillanatokat, amikor egy kicsit meghalt, úgy érezte, eddig és nem tovább. Mindig volt olyan ember, aki erőt adott, olyan pillanat, amire azt mondhatja, már csak ezért is megérte. 

Szavak és tettek 

– Este fél 10-kor egy menekült édesanyát és a gyermekét kellett elhozni Nyíregyházára, ahová jöttek értük. Beültem az autóba, és indultam Beregsurányba, ahonnan nemsokkal korábban hazaértem – meséli az egyik emlékezetes pillanatot, akkor elkísérte a lánya is. A határon várta őket egy végtelenül elcsigázott anya és egy fáradt, másfél éves kisgyermek, aki már sírni sem bírt, csak nyöszörgött. Pár héttel később egy vöröskeresztes külföldi delegáció érkezett a megyébe, az egyik önkéntes pedig megköszönte, hogy a barátainak segített eljutni hozzájuk. 
– Nem szégyellem, akkor ott eleredtek a könnyeim – teszi hozzá, majd arról az ukrán nőről beszél, aki nem tudott csak oroszul és az anyanyelvén, Gurály Edina pedig magyarul és angolul kommunikál, s meghatódott, amikor a hölgy elmutogatta, nem a szavak számítanak, hanem az, amit értük tesznek, tiszta szívvel, önzetlenül és szeretettel. 
Az önkormányzatokkal, polgármesterekkel nagyon szoros kapcsolatot alakítottak ki, két nappal a háború kitörése után mind az öt határátkelőn ott voltak, és aki két embert kért segítségnek, azt kapott, aki eszközöket, élelmet, azt. Nagyon sokat számított, amikor két megye a teljes katasztrófastábjával érkezett, hogy a szabolcsiakat tehermentesítsék, ám kiderült, Aranyosapátiban kialakítják az adományközpontot, amit ugyancsak a mi vöröskereszteseink koordináltak. 
– Azt láttuk, hogy a menekültek keresték a kollégáinkat, az önkénteseinket, a vörös egyenruha a biztonságot, a garanciát, az oltalmat jelentette nekik, s ez nagyon fontos üzenet. Ezt a bizalmat egyetlen pillanatra sem ingathattuk meg – hangsúlyozza a megyei igazgató, aki március végéig műveletirányítóként mindennap a határon járt, amikor már enyhült a menekültbeáramlás, nehezen élte meg, hogy kevesebbet kell mennie. A menekültügyi tevékenység most sem állt le, de az intenzitása jóval kisebb, mint márciusban volt, minden gördülékenyen, zavartalanul működik. 

– A helyemen vagyok, szeretem a munkámat, a hivatásomat – mondja, s hozzáteszi: hat évvel ezelőtt, amikor megyei igazgató lett, sok mindenre számított, csak arra nem, amit 2022 hozott. 
A Magyar Ezüst Érdemkereszt óriási megtiszteltetés, s ugyan Gurály Edina kapta, az ő neve szerepel rajta, mégis azt magyarázza, hogy ez a csapat elismerése is. Nem véletlenül tartja az irodában, kell, hogy a kollégái is érezzék, azt a Magyar Vöröskereszt, annak megyei szervezete s az itt dolgozók érdemelték ki, akik kiváló közösségként teszik a dolgukat a hétköznapokban és válság idején is. Még erősebb, összetartóbb csapattá kovácsolódtak, aminek alapja a bizalom, ebben pedig az ő érdemei elvitathatatlanok. 

BM