Nyírszőlős

2022.09.09. 17:25

A múltból merítenek, de a jövőnek építkeznek

Egy évszázad alatt felnőtt négy generáció, s töretlen Nyírszőlős lendülete és népszerűsége.

Fotó: Gazdag Mihaly

Fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte pénteken Nyírszőlős. A különleges évforduló tiszteletére emléktáblát avattak a településen. Az eseményen jelen volt dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza, polgármestere, dr. Vinnai Győző és dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselők, valamint Jászai Menyhért alpolgármester, a településrész önkormányzati képviselője.

– Nyírszőlős története 100 évnél is régebbre, a 19. századra nyúlik vissza. Az első világháború után fogalmazódott meg először, hogy a terület önálló település legyen. A Trianon utáni évek az egész országot megviselték, Nyírszőlős azonban töretlenül fejlődött – mondta el köszöntőjében dr. Kovács Ferenc. 

Kiemelte: jövőre ismét egy jeles évfordulót ünnepelhet a település, hiszen akkor lesz 50 éve, hogy egyesült Nyíregyházával. – A fejlődés és a dinamizmus Nyírszőlős teljes 100 évére igaz, s ez ma sem változott, a lakók büszkék lehetnek a mögöttük álló évszázadra – tette hozzá.

Erősödő közösség

– A nagy háború borzalmai után minden hazai település nehéz helyzetben volt, Nyírszőlős akkori lakossága viszont mert önálló településről álmodni – ezt már dr. Vinnai Győző mondta el a jelenlévőknek. Hangsúlyozta: az egykori szőlőskert példamutató fejlődésen ment keresztül 100 év alatt.

– Nyírszőlős akkor sem vesztette el az önállóságát, amikor 50 éve a megyeszékhelyhez csatolták. Nyíregyháza is gyorsan fejlődött, amiből szintén profitált a település. Ma is ezen az úton járunk, folyamatosan jönnek az újabb eredmények, s a munka eredményeit az is igazolja, hogy Nyírszőlős a kiköltözők körében is egyre népszerűbb. Sohasem lehetünk elégedett, mindig van teendő, de 100 év alatt felnőtt négy generáció, és az újonnan érkezőkkel is erősödik a közösség – hívta fel a figyelmet az országgyűlési képviselő.

A rendezvény fényét Bárdosi Ildikó énekes produkciója emelte, az ünnepség zárlataként pedig a résztvevő szervezetek képviselői megkoszorúzták a felavatott emléktáblát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában