Nyírpazony

2022.09.24. 20:40

Ápolják a hagyományokat, őrzik az értékeket

Lassan már felsorolni is lehetetlen lesz, hogy mennyi kincset is őrzünk a megyei értéktárban.

Fotó: Sipeki Péter

Ezeket a büszkeségeinket azonban nemcsak őrizni kell, hanem megmutatni a ma élőknek és az elkövetkező nemzedékeknek. Ennek érdekében kért támogatást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat az „Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár-beregben” című pályázatára, s a megnyert forintokból meg is valósította az itt élők identitástudatának erősítését szolgáló  Hagyományok útján – Megyei értéktalálkozó című programját.

A projekt jó egy évvel ezelőtt kezdődött, és szombaton Nyírpazonyban a Batári parkban fejeződött be. Mind a huszonhárom megyei értéktalálkozó célja az volt, hogy bemutassa a hagyományokat, az értékeket, a népművészeti alkotásokat, a hagyományokat ápoló alkotókat, mesterembereket népszerűsítse, a népi mesterségeket felélessze, s mindezzel a megyében élők identitását erősítse.

Nyírpazonyban már szombat délelőtt megkezdődött a programsorozat. A főzőversenyre benevezett csapatok a helyi gasztronómia különlegességeivel rukkoltak elő,  a népzenészek és a táncosok jó hangulatot varázsoltak a színpadra és a nézőtérre.

Az ünnepélyes köszöntő gondolatok délután a főzőverseny eredményhirdetése előtt hangoztak el, s akkor volt lehetőség visszapillantani a megyei értéktalálkozók fontosságára is.

– Köszönet a megyei önkormányzatnak, hogy ez a mai nap szerves része lehetett a megyei projektsorozatnak. Településünkön is vannak helyi értékek, amelyek részét jelentik a megyei értékek gyűjteményének – mondta Dubay László, Nyírpazony polgármestere. – Községünk önkormányzatának is kötelessége, hogy ápolja a hagyományokat, s ezekre a lakosság is fogékony. A múlt értékeinek megőrzése során rég elfeledett mesterségeket keltettünk életre, s rendeztünk kézműves kiállítást is. Sokat köszönhetünk az óvónőknek, hiszen a gyermekek megismerik például a farsangi és az adventi szokásokat, a református egyházközség pedig  a kántálást elevenítette fel. Néhányan biztos megkérdeznék, hogy nem öncélúak-e ezek a rendezvények. Nem, mert nagy érdeklődés kíséri a programokat – folytatta a község vezetője, s lapunk kérdésére még hozzátette:

– Nagyon örülök annak, hogy a megyei önkormányzat megtisztelte a települést azzal, hogy a záró rendezvényét Nyírpazonyban tartotta meg. Ez a bizalom fontos a számunra, ez a nap így emelkedettebb, ünnepélyesebb hangulatban telt el. Külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy mi lehettünk a záró program házigazdája, s együtt zárhattuk le a megyei projektet.  

Seszták oszkár, a megyei közgyűlés elnöke felidézte  a hagyományőrző projekt elmúlt egy esztendejét.

– A megyei értéktalálkozót Rozsályban kezdtük el, s az elmúlt egy év alatt husuonhárom településen hívhattuuk fel a lakosság figyelmét az értékekre, s ezáltal erősíthettük az összetartozás érzését. Ez utóbbi nem könnyű feladat, hiszen három történelmi tájegységről – Szabolcsról, Szatmárról és Beregről – van szó, de éppen az a nemes kihívás számunkra, hogy a három történelmi tájből egységet, közösséget kovácsoljunk. A közösségformálás nem könnyű feladat Nyírpazony vezetői számára sem, hiszen folyamatosan nő a lakosság létszáma, nagy kihívás ez az önkormányzatnak, de Nyírpazony jó úton jár. S végül hadd jegyezzem meg, hogy a közösségteremtés gazdaságilag is jót tesz egy-egy településnek, illetve a megyének – jegyezte meg befejezésül Seszták Oszkár.

A megyei önkormányzat projektét értékelte a rendezvények fő szervezője, Gömböcz András, a Hajdú-PR-KO Kft. ügyvezető igazgatója is.

– A megyei önkormányzat hagyományőrző projektje több területen valósult meg. Egyrészt vannak a megyei értéktalálkozók, amelyeket koncertek, különböző rendezvények töltöttek meg tartalommal. Mindezek mellett nyári táborokat is szerveztünk, amelyekben közel 800 általános iskolás diák ismerkedhetett meg a megyei értékekkel és hagyományokkal. Ezeket a táborokat kirándulások is színesítették. A harmadik elemet a kézműves táborok jelentették: idős mesteremberek mutatták be, hogyan is dolgoztak egykoron.  

Címkék#Nyírpazony

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában